Demencia – Nehézségek koronavírus után

Ahogy egyre több országban enyhülnek a koronavírussal kapcsolatos korlátozások, úgy világszerte merül fel a demenciával élő idősekben, hogy félnek kimozdulni. Az otthon töltött hetek-hónapok alatt ugyanis úgy tapasztalják, sokat veszítetettek magabiztosságukból, képességeikből.

A 66 éves Teresa Davies egyedül él. A nőnél hét éve állapították meg a fiatalkori Alzheimer-kórt. Úgy vette észre, a közelmúltban sokat romlott az állapota: volt, hogy a kezére húzta fel a zoknijait, vagy a joghurtot a hűtő helyett a konyhafiókba tette vissza.

A régebben kertépítőként dolgozó hölgy korábban sokat vonatozott Anglia-szerte, hogy információs előadásokat tartson az Alzheimerről. Most azonban attól tart, nem tudja már folytatni ezt a tevékenységét. Visszahúzódóbbá vált és a verbális képességeiben is hanyatlást észlelt.

Fotó: 123rf.com

“Az emberek magányossá válnak, amikor megkapják a diagnózist. A karantén most olyan érzés volt, mintha újra diagnosztizáltak volna” – magyarázta.

Az 57 éves Michelle Nelson-Greensmith vaszkuláris demenciával él. Számára az okoz különleges nehézséget, hogy nem tudja elképzelni az életet karantén után. Olyan számára, mintha egy érthetetlen kísérlet alanya lenne. Habár annak idején, a madár- és sertésinfluenza kitörésekor a környezetvédelmi minisztériumban dolgozott, manapság hetekig tartó szorongást okoz neki, ha felkavaró hírt olvas a koronavírusról.

Michelle a férje, Richard segítségével eljárt ugyan vásárolni, de nagy kihívást jelentett a helyzet. “Nem értem mit is kell csinálnom, aztán mondogatom magamnak, hogy távolságot kell tartanom, de jön valaki a másik irányból és akkor meg kell állnom gondolkodni. Ekkor viszont elfelejtem, hogy miért is jöttem” – idézte fel élményeit.

Fotó: 123rf.com

A három fiával és unokájával élő 56 éves Masood Qureshi számára viszont egészen más élmény volt az izoláció. Az Alzheimer-kórral és frontotemporális demenciával diagnosztizált férfi nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy ezt az időszakot a szeretteivel tölthette.  Masoodnak leginkább a demenciával élőkből álló támogató csoport hiányzik, ott ugyanis olyan érzéseiről is beszélhet, amikkel kapcsolatban családja felé nehezebb megnyílnia.

Mindemellett a muszlim közösség támogatását is nélkülöznie kell most, pedig Ramadán idején ez különösen fontos lett volna számára. Gyakori telefonkapcsolatban van a barátaival, ám ez minden energiáját felemészti. A társas kapcsolatok fenntartása ugyanakkor arra is emlékezteti, hogy mindannyian együtt megyünk keresztül ezeken a nehézségeken.

“Hiszem, hogy a világ egy jobb hellyé válik, amikor ennek vége. A társadalom boldogabb lesz és az emberek jobban megbecsülik majd egymást” – osztotta meg reményét.

Forrás: felejtek.hu