Az örökbefogadás útvesztői

Előbb-utóbb mindenkit utolér a vágy, hogy gyermeke legyen. Sajnos azonban sokan vannak, akiknek ez természetes úton nem sikerülhet.

Rendkívül megrázó, amikor egy pár számára kiderül, hogy sosem, vagy csak igen kis eséllyel lehet saját gyermekük. Borzasztóan nehéz döntés, hogy valaki más gyermekét neveljük fel. Miután megszületett a döntés, a pároknak igen hosszas procedúrán kell részt venniük. Először a Gyermekvédelmi Szakszolgálat megvizsgálja az örökbefogadó személyiségét, körülményeit, ezt követi egy háziorvosi vizsgálat és egy részletes környezettanulmány, amelyeken ha megfelel az ember, akkor felkerülhet a Gyámhivatal körzeti és az országos nyilvántartásába.

Az örökbefogadás egy igen különleges lélektani szituáció, ahol szerencsés esetben öt ember számára születik ideális döntés. A vérszerinti- és az örökbefogadó szülők szempontjait azonban nyilvánvalóan megelőzik a gyermek érdekei, hiszen ő védtelen azzal szemben, hogy hogyan döntenek a sorsa fölött. Éppen ezért, minden esetben a gyermek számára keresnek ideális családot és nem a leendő szülőknek egy szimpatikus gyereket.

2003. január 1.-vel oly módon változtatták meg a családjogi törvényt, hogy minden örökbefogadó szülőnek kötelező részt vennie egy felkészítő tanfolyamon. Felmerülhet a kérdés, hogy ha a biológiai szülőknél nincs ilyen, akkor az örökbefogadóknál ezt miért elkerülhetetlen. Természetesen nem arról van szó, hogy a biológiai szülők jobban értenek a gyerekneveléshez, hanem arról, hogy nekik a természet adott kilenc hónapot, amikor életük központi feladata a szülővé válás.

Majdnem egy évük van arra, hogy megszokják a gondolatot, hogy többen lesznek. Ezt az élményt mesterségesen kell megélniük az örökbefogadóknak. Ezen kívül sok speciális helyzet is adódhat abból, ha valaki örökbefogad egy kisbabát és ezekre is jó minél előbb felkészülni. Nyilvánvalóan furcsán fognak nézni a szomszédok, hogy anélkül, hogy pocakja lett volna az anyukának, egyik napról a másikra gyermeke lett.A leendő szülőknek el kell dönteni, hogy mit mondanak. Természetesen legjobb, ha minél előbb (ideértve a gyermeket is), mindenkivel közlik az igazat, mert a titkolózás rendszerint oda vezet, hogy a legrosszabb pillanatban derülnek ki a dolgok.

Forrás: