Nem luxus az egészség

Megalakulása óta egy nagyvárosnyi – mintegy 200.000 – ember keresett gyógyulást és egy kisvárosnyi – több mint 5000 – gyermek született az idén 10 éves Róbert Károly Magánkórházban.

A menedzsment szerint az évtizedes siker hátterében a hazai középosztálynak megfizethető áron kínált gyors, átlátható és minőségi egészségügyi szolgáltatások állnak, amelyeknek köszönhetően „a Róbert” mára több tízezer család számára az állami ellátás teljes értékű alternatívája lett. A közegészségügy prognosztizálható hanyatlását és a fizetőképes középosztály megerősödését egyaránt kiaknázó stratégiával a kórház piacvezetővé vált: ma a hazai magánegészségügy legszélesebb szolgáltatási palettáját kínálja. A 250 szakembert foglalkoztató 55 ágyas intézmény fejlesztésére egy évtized alatt több mint 1 milliárd forintot költöttek a tulajdonosok, ez évi árbevétele pedig eléri a 2 milliárd forintot.

A magánkórházak újkori története Magyarországon 20 évvel ezelőtt, a Telki Magánkórház megnyitásával kezdődött. Új piaci szemlélet mentén új iparág született, amelynek szolgáltatásait a korai indulást követő években kizárólag egy szűk, tehetős réteg vette igénybe.

Mi tíz évvel később, 2007-ben elsőként ismertük fel, hogy Magyarországon is szükség lenne egy, az állami finanszírozástól független, ám szélesebb rétegek számára elérhető és megfizethető városi magánkórházra. Vállaltuk az „early bird”, a korán ébredők kockázatát akkor, amikor a versenytársak legfeljebb a járóbeteg-szakellátásig merészkedtek, és jellemzően máig erősen függnek az állami finanszírozástól” – idézte fel a kezdeteket Lantos Csaba, a Róbert Károly Magánkórház többségi tulajdonosa.

egeszseg_orvosok4

Vagyis a 2007-ben elindított Róbert tízéves sikertörténete nem a luxusigények kielégítésére, hanem az – organikus növekedést biztosító – egészségtudatos hazai középosztály minőségi kiszolgálására épült. A hanyatló magyar közegészségügyi állapotok egyre több beteget késztettek arra, hogy magánkórházi ellátást vegyenek igénybe. Kezdetben lehetetlen vállalkozásnak tűnt, hogy magán-fekvőellátásból el lehet érni a méretgazdaságossághoz szükséges betegszámot, és 4000 négyzetmétert meg lehet tölteni magánbetegekkel. Az early bird stratégia azonban működni kezdett, és a Róbert Károly Magánkórház egy évtized alatt piacvezető iparági szereplővé és trendalakító mintakórházzá vált.

Azt az egyre szélesedő lakossági réteget céloztuk meg szolgáltatásainkkal, amelyik hajlandó és képes megfizetni a gyors, átlátható és emberközpontú ellátást. Angyalföldről amúgy sem a luxus jut az emberek eszébe, és ezt tudatosan felvállaltuk. Hogy az akadályok ellenére egy ilyen tőke- és szakemberfüggő intézményt nyereségesen tudjunk működtetni, ahhoz persze meg kellett érnie az országnak és a társadalomnak is” – fogalmazott Lantos Gabriella, a Róbert Kórház operatív igazgatója. – “Azt a célt tűztük ki, hogy a Róbert Kórház legyen a természetes választás a hétköznapi egészségügyi problémák megoldására. Bebizonyítottuk, hogy korrekt, tiszta működéssel és az ügyfélközpontúsággal eredményessé lehet válni.”

Az úttörő stratégia helyességét alátámasztja, hogy mára a Róbert több tízezer családnak jelent minőségi alternatívát az állami rendelőintézetek és a városi kórházak helyett. Az üzletpolitikai modell ütőképességét pedig az mutatja, hogy a versenytársak is irányadónak tekintik az intézmény portfólióját: hasonló szolgáltatásokat kínálnak hasonló árakon.

Hogy mennyire valós az igény a színvonalas privát ellátásra, azt nemcsak a Róbert kétszázezres ügyfélportfóliója igazolja, hanem az is, hogy a magánintézményt választók kétszer is hajlandók a zsebükbe nyúlni mindezért, hiszen a társadalombiztosítási járulékot ők is befizetik az államkasszába. És egyre többen lesznek: a Szinapszis piackutató vállalat 2016-os felmérése szerint a magánszolgáltatókhoz forduló 20–60 év közötti fővárosiak aránya tavaly 60% százalék volt, 2017 végére pedig várhatóan 65% fölé emelkedik. Azaz három budapestiből kettő már biztosan járt magánegészségügyi szolgáltatónál.

orvosok

A kórház páciensei között továbbra is a – hagyományosan egészségtudatosabb – hölgyek vannak többségben: a járóbeteg-rendeléseken a betegek kétharmada 25–45 év közötti, legalább érettségizett, budapesti vagy Pest megyei nő. A nők aránya a kórházi ellátásban is dominál, de egyre több műtétet végeznek férfiakon és gyerekeken is.

Lantos Gabriella elmondta: az elmúlt 3 évben a Róbert betegforgalma évi 20%-kal növekedett. A kórház idei árbevétele eléri a 2 milliárd forintot, ami ugyancsak mintegy 20%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. Hozzátette: privát intézmény működéséből egyébként az állam is profitál. Az egyre növekvő betegforgalomnak köszönhetően a Róbert tíz év alatt mintegy 10 milliárd forintot takarított meg az állami egészségügyi kasszának.

A közelmúltban befejeződött műszaki és belsőépítészeti felújítás után – amely érintette a Szülészeti Osztályt, a Meddőségi Centrumot, a műtőblokkokat és a hotelszárnyat – a kórház a járóbetegek fogadására is alkalmas új részleggel bővült. A beruházással a Róbert a legteljesebb körű egészségügyi szolgáltatást nyújtó magánegészségügyi intézménnyé vált, egyedülállóan széles szakmai szolgáltatási profiljának köszönhetően pedig abszolút piacvezető a magán-fekvőbetegellátásban.

Két év alatt a kórház komplex gyermek-járóbetegellátást alakított ki: gyermekkardiológia, -gasztroenterológia, -ortopédia és fül-orr-gége is bővíti az intézmény profilját, immáron a teljes család egészségügyi ellátását biztosítva. A jövőben a férfi páciensek prevenciós vizsgálataira is nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni. A 4400 négyzetméteren működő intézmény minőségi fejlesztésére fordított összeg egy évtized alatt meghaladta az 1 milliárd forintot.

Angyalföld endoszkópos tornyai

A főváros XIII. kerületében működő kórház szakemberei szerint nem a beton vagy az acél gyógyít, hanem az emberi törődés. Az intézmény a gyógyulást háromcsillagos szállodai körülmények között 55 ágyon biztosítja felkészült szakorvosokkal, keresett specialistákkal, családiszoba-igénybevételi lehetőséggel.

A műtőinket és szülőszobáinkat, a központi sterilizálónkat 2 éve teljeskörűen felújítottuk, korszerű eszközökkel szereltük fel, és folyamatosan bővítjük. Nálunk a luxus ott van, ahol a beteg már nem is látja” – hangsúlyozta Lantos Gabriella.

A 200 szakorvost, általános orvost és ápolót foglalkoztató intézményben a műtétek döntő többségét endoszkópos technikával végzik, ezért nem fordulnak elő kórházi fertőzések, és a szövődmények száma is elhanyagolható. A korszerű gyógyászati eszközök között genetikai ultrahangos készülék, intimlézer, endoszkópos tornyok, Thunderbeat sebészeti vágókészülékek, multipozíciós szülőágyak várják a betegeket.

Az idén mintegy 50 ezer pácienst ellátó magánkórház büszkesége a nőgyógyászati-szülészeti központ, amely a teljes ellátási spektrumot lefedi a gyermeknőgyógyászattól a meddőségkezelésen, a szülészeten és a terhesgondozáson át a kisebb-nagyobb műtétekig. Az elmúlt évtizedben körülbelül 5000 baba világra jöttét segítette az intézmény, ahol a fő vonzerő a világban egyre inkább teret nyerő családcentrikus mentalitás. A Róbert Kórházban az anya eldöntheti, hogy egyedül vagy társaságban, csendesen, hipnózisban, vízben, természetes módon, aromaterápiával vagy éppen zene mellett szeretné világra hozni gyermekét. Az kórház filozófiája az, hogy az intézményben nemcsak gyerek, hanem család születik, és a folyamatban fontos szerep jut az apáknak is, ezért már a terhesgondozás és a szülésfelkészítés is az apa jelenlétében történik.

Egyenes betegúton

Lantos Gabriella kiemelte: a kórház betegközpontú protokollja, az egyénre szabott betegutak nagymértékben hozzájárulnak a sikeres gyógyításhoz. A Róbert Kórház az elmúlt időszakban operatív működését is átszervezte, hogy alkalmazkodjon a betegek igényeihez, akik egyre inkább az egyénre szabott ellátást várják el a kezelések során. Ennek érdekében a Róbert számos olyan – jelentős többletráfordítást igénylő – funkciót és munkakört is fenntart, amelyek egyszerre szolgálják a gyógyulni kívánó betegek és a gyógyításukra koncentráló orvosok érdekeit. A páciensek zökkenőmentes kezelésének megtervezését betegútmenedzserek koordinálják, az orvosok adminisztrációs terheit egészségügyi adminisztrátorok veszik át, mindennapi munkájukat pedig műtőkoordinátorok és egészségügyi menedzserek is segítik.

A páciens csak akkor elégedett, ha a teljes kivizsgálási és gyógyítási utat megszervezik számára, hiszen a gyógyulást nem egyetlen szakembertől, hanem a teljes csapattól várja” – mutatott rá Lantos Gabriella operatív igazgató.

A teljes egészében transzparens működést garantáló intézmény összesen 250 embernek biztosít munkát, akik rendszeres továbbképzéseken vesznek részt. Alapelv, hogy a betegek minden szolgáltatásról számlát kapnak, hálapénzt a dolgozók nem fogadnak el.

A november 7-én, a MOM Kulturális Központban a TEDxDanubia kuratóriumával közösen szervezett születésnapi konferencián nem csupán az elmúlt 10 év eredményeit vizsgálták. Vezető szakorvosok a meddőségi kezelés lehetőségeiről, a nem traumatizáló szülésről, a kórházi higiénés viszonyokról, az életmentő orvosi kommunikációról, illetve a gyógyítással kapcsolatos 21. századi elvárásokról és módszerekről tartottak előadást.

Forrás: https://napidoktor.hu/index