Boldogság a beteg gyerekeknek: Örömautózás a Hungaroringen

Az Örömautózás nevű eseményt négy versenyző hívta életre Kiss Ági és Laboncz Katalin navigátorok, Stróbl Balázs, egykori rallye versenyző, valamint akkori navigátora Szilassy Arnold. Az évek alatt, mint egy erős négyesfogat vitték előre a rendezvényt, így mára az élet több területről is csatlakoztak hozzájuk szervezők, kiállítók és autóztatók – pályaautó és rallye versenyzők mellett, motoros klubok és egész napos program várja a gyerekeket és családjukat a Hungaroringre. Ezt a napot, mely évek óta megrendezésre kerül egy daganatos fiú, Kléri Ádám rajongása és sajnálatos halála ihlette.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy mekkora felelőséggel és áldozattal jár a súlyos betegségben szenvedő gyermek ápolása. A család, a barátok és a környezet mennyi támogatást tud adni, a szülőknek és a gyermeknek a gyógyulás felé vezető úton. Az Örömautózás sikerét mutatja, hogy az elmúlt években, már túlmutat a nap az autóversenyzésen, mert egyre több motorsporthoz kötődő szervezet, olimpikon, színész és ismert ember, valamint vállalat csatlakozik az eseményhez.

Az idei Örömautózás “nagykövete” Dr. Tóth Frank 256-szoros, Világkupa és Európa Bajnok vízilabdázó, négy gyermek édesapja, aki azonnal vállalta, az esemény képviseletét. Minden évben az autóversenyzők mellett, más sportágak képviselői is az esemény mellé állnak, hogy felhívják a figyelmet a családra, az egymásra figyelésre és lehetőségek szerint a korai felismerésére a betegségeknek.

oromautozas-rallye-tabla-2016

Tudjuk, hogy az élmény gyógyít, a mosoly, a jókedv erőt ad. 2015-ben már közel ötszáz gyermek és családja felejtette el a mindennapokat és gyógyult a felhőtlen kikapcsolódással és élményterápiával. Idén október 22-én, szombaton kerül sor a beteg gyerekek örömszerzésére a Hungaroringen.

Mára már egyre többen gondolják, hogy a kórházi ellátás mellett a lelket is gyógyítani kell és ezáltal gyógyulnak a fizikai betegségek is. Ehhez azonban élményre, örömre van szükség. Az Örömautózás Csapata ezt igyekszik együttes erővel megadni a beteg gyerekeknek és családjaiknak. Orvosi engedéllyel buszokkal és autóval hozott gyerekeknek nagy élményt ad minden évben az Örömautózás a versenyautókban, igazi versenyzőkkel. Átélhetik, milyen érzés versenypilótának lenni. Az autózás mellett többféle programot biztosítunk még számukra, 3D szimulátorok, trambulinok, kismotorok, arcfestés, játékok, bohócok, lufihajtogatók, teszik varázslatossá és meseszerűvé a szombat délutánt a sok – sok színes ajándék és program mellett a támogatóinknak jó voltából. Sok gyermek vágya teljesült azzal, hogy a rendezvény helyszíne idén is az autósport egyik fellegvára, a Hungaroring. Így a kis betegek a magyar példaképeik nyomdokain körözhetnek, mint például Michelisz Norbi és Kiss Norbi.

Forrás: https://napidoktor.hu/index