Már oviskorban a pénzkeresésen gondolkodnak a gyerekek

Nem szeretnének űrhajósok, vagy pilóták lenni a mai kisgyerekek, de azt pontosan tudják, hogy a jó munkakörnyezet és a barátságos légkör is fontos a fizetés mellett. A szülői példák és a mindennapi élethez kötődő élmények szerint alakítják a jövőképüket, a mesékben és rajzfilmekben látott mesterségek teljesen eltűntek a válaszok közül.

Hatéves kortól teljesen természetes a gyerekeknek, hogy a felnőtteknek azért kell dolgozniuk, hogy pénzt keressenek – derül ki a „Profession.hu – Mi leszel, ha nagy leszel?” című kutatásból. Az ovisok és iskolások mind egyetértettek: a szüleik túl sokat dolgoznak, de erre szükség is van, hiszen aki többet dolgozik, az többet is keres. A megkeresett pénzt minden kisgyerek olyan dolgokra költené, amellyel közvetlenül is kapcsolatba kerül. A játékok és édesség mellett azonban előtérbe kerültek olyan költségek is, mint az élelmiszer, vagy a rezsi. A legkisebbeknek is nyilvánvaló, hogy léteznek izgalmas és unalmas munkakörök is.

Ónodi Eszter, színésznő karmester szeretett volna lenni

„Gyermekként sokféle szakmát szerettem volna kipróbálni. A szüleim racionálisabb foglalkozást választottak, (édesanyja statisztikus tervező, édesapja villamosmérnök volt) ezért én űrhajós akartam lenni, fizikus, karmester vagy operaénekes. Végül egyik sem lettem. Bár sokáig tanultam zenét is, ehhez képest angol szakra jelentkeztem a gimnazista éveim után. A színház és a szerepjátszás mindig jelen volt az életemben, de csak játékként. Akkor fordult igazán komolyra a dolog, amikor húsz évesen úgy éreztem, lehetetlen, hogy még mindig csak vágyakozom valami után, amit még meg sem próbáltam. Ekkor jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, amit egyáltalán nem bántam meg. Egy jó előadás vagy egy jó filmforgatás után mind a mai napig hálát adok a sorsnak, hogy olyasmivel keresem a kenyerem, amiben maximálisan örömömet lelem.”

Pindroch Csaba, színész szakácsnak állt volna

„Gyermekkoromban a szakácskodás érdekelt igazán. Gimnázium előtt minden nyarat a Balatonon töltöttem. Volt ott egy étterem, a Sóstó Étterem, ami egyik oldalról kiszolgált egy nyolcszáz fős úttörő tábort, a másik oldalon pedig elit vendéglőnek számított. Ebben az étteremben, többek között Benke Laci bácsi volt az egyik séf és én oda kerültem tizennégy évesen kuktának. Nagyon megtetszett az a fajta versenyhelyzet, hogy időre, pontosan, ízelteset kell készíteni.  A színészet csak tizenhét éves koromban konkretizálódott. Egy magyar órán történt és onnantól kezdve csak ez érdekelt. Az akkori magyar tanárnőm behozott egy magnó kazettát, amin Latinovits Zoltán verset mondott. Ott és akkor megérintett egy új világ. Rájöttem, hogy előadó művészettel szeretnék foglalkozni.

Sajnos, Latinovits Zoltánnal már nem volt alkalmam találkozni. Gimnáziumi diákként viszont Bubik Istvánt tartottam követendő példának, aki sokszor meglátogatta az iskolát, illetve mi is jártunk minden hónapban színházba – én miatta.  Nyolc főszerepet játszott akkor a Nemzetiben. Egy példakép, egy hős volt számomra. Engem is igazából ez hajtott, hogy legyen megbecsülve a munkám, legalább tizedannyira, mint amennyire én megbecsülöm.”

Csonka András, színész-műsorvezetőt a fodrász pálya vonzotta

„Késői gyerekként születettem, édesapám ötven évvel idősebb volt nálam. Színész volt, a legendás Vidám színpad társulatának a tagja. Igazából apám szakmájának a folytatása valamennyire törvényszerű volt, mert soha nem gondolkodtam másban, vagy nem komolyan. A szülők nyílván a saját szakmájukat ismerik a legjobban, annak minden előnyével és hátrányával, és általában szokták mondani, hogy színész szülők nem örülnek annak, hogy ha a gyerekeik folytatják a pályájukat. Azért nem örülnek, mert tudják, hogy milyen kegyetlen pálya ez, és milyen kevés embernek alakul úgy az élete, ahogy megálmodja. Apám is megpróbált lebeszélni, de amikor nem vettek fel először a főiskolára, ő volt jobban kiborulva, mint én. Persze nekem is voltak más álmaim is. Kisgyermekként szájtátva néztem a moziban az indiános és cowboyos filmeket és arra gondoltam, milyen fantasztikus lehet cowboynak lenni, igazi szuperhőst láttam bennük. Szerencsésnek érzem magam, hiszen a színész munkám mellett megadta az élet, hogy sok mindenben kipróbáljam magam.  Nagyon fontosnak tartom, hogy az álmok mozgassanak akkor is, amikor már munkát választottunk.”

Forrás: