Csípős élmények – nyári rovarcsípések és kezelésük

A rovátkolt barmok

A rovarok latin neve – Insecta – szelvényezett felépítésükre utal, miként tulajdonképpen a magyar név is, hiszen az a „rovátkolt barom” kifejezés rövidítése. A rovarok testszelvényei különbözőképpen módosulhatnak, összeolvadhatnak. A feji részük is több szelvény összeolvadásával keletkezett. Az őseiknél meglévő – feji részhez csatlakozó – ízelt végtagok maradványaiból alakult ki a rágó szájszerv, a rovarok szájszerveinek alaptípusa. Ezt fogóként, ollóként és csipeszként egyaránt működtethető, bonyolult, 5 elemű berendezésként kell elképzelni. Az ilyennel „ellátott” rovarok is belénk tudnak csípni, például egy nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) meglehetősen erős harapásra képes rágó szájszervének „rágó” (mandibula) nevű részével. Ez azonban csupán fizikai fájdalommal jár.

Más rovarok folyékony táplálékot hasznosítanak, és ennek megfelelő szívó vagy szúró-szívó szájszerveik alakultak ki. Ez leginkább injekciós tűre hasonlít, melynek belsejében csőszerű képletben áramlik a folyadék. A poloskák (Heteroptera) legtöbbje növényi nedveket szívogat, mások rovarzsákmányt ejtenek, amelyet úgyszintén kiszívnak. Némelyek áttértek a vérszívásra, például a hírhedt ágyi poloska (Cimex lectularius), amellyel elhanyagolt szálláshelyeken találkozhatunk, szerencsére egyre ritkábban. Ez a rovar lakásokban, illetve házakban az ágynemű között él. Éjjel jön elő táplálkozni – az ember vérét szívja. A hanyattúszó poloskák (Notonecta spp.) vizekben élő ragadozók, amelyek apró, édesvízi szervezetekre vadásznak: zsákmányaik testnedveit kiszívják. Ezek a hosszúkásan ovális, hátrafelé hegyesedő, körülbelül 2 cm-es testű állatok úszósertés hátsó lábaik csapásaival sebesen úsznak, máskor meg hat lábukon „támaszkodva” a víztükör alatt pihennek. Ha kihalásszuk őket, szívó szájszervüket védekezésképpen belénk döfhetik. E fájdalmas csípés miatt „víziméhnek” is hívják őket.

Esőhozó pőcsik

A vérszívó kellemetlenkedők

A különféle vérszívó tetveket (ruhatetű, lapostetű, fejtetű) most éppen csak megemlítjük, mert a természetben nem találkozhatunk ezekkel, hiszen leginkább személyes higiéniánkon múlik, hogy kapcsolatba kerülünk-e velük, vagy sem. Hasonló a helyzet a bolhákkal, amelyek ma már inkább csak háziállatainkon találhatók meg, és azokról kerülnek át alkalmanként táplálkozni az emberre. A bolhák rokonságába tartozik azonban az egyik legnépesebb rovarcsoport, a legyeket és szúnyogokat magában foglaló kétszárnyúak (Diptera) rendje. Köreikben változatos méretű és alakú vérszívók egész „légiói” ismertek.

A szúnyogok kis testű, karcsú kétszárnyúak. Nem mindegyikük csíp: a legtöbb családjukba olyan fajok tartoznak, melyek legfeljebb növényi nedveket szívogatnak, avagy egyáltalán nem táplálkoznak. Ezt egyik esetben a nevük is jelzi: árvaszúnyogok (Chironomidae). A csípőszúnyogok (Culicidae) családjába tartozó fajoknál csak a nőstények szívnak vért. A szúnyogok 6 szívósertéből összeforrt szájszerve vékonyka injekciós tűre hasonlít. Annyira finom „műszer”, hogy a csípést meg sem érezzük. Miközben a vért kifelé szívják, véralvadásgátló nyálat fecskendeznek a sebbe. Ez ellen a szervezetünk immunreakcióval lép fel, ami viszketést kiváltó és vérellátást fokozó hisztamin felszabadulásával jár. Az eredmény a közismert szúnyogcsípés, amely néhány nap elteltével elmúlik. Addig próbáljuk meg nem elvakarni.

 Szúnyogcsípés

A szúnyogok emellett sokféle betegséget terjesztenek a csípésükkel, noha ez inkább a trópusi vidékekre jellemző. A malária és a sárgaláz ma is sok áldozatot szed, bár már hatékony megelőző gyógyszerek, illetve oltóanyagok állnak rendelkezésre. A foltos maláriaszúnyog hazánkban is előfordul, a malária kórokozója azonban már nem. A szúnyogok lárvái mind vízben fejlődnek, ezért a mocsarak lecsapolásával életterük beszűkült a Kárpát-medencében. Ilyen fertőző betegség a nyugat-nílusi láz, melynek vírusát szintén szúnyogok terjesztik. Madarakat, lovakat is megfertőz, embernél leggyakrabban tünetmentes, máskor influenzaszerű tüneteket, lázat, hányingert, izomfájdalmakat, kötőhártya-gyulladást okozhat. Körülbelül 1 hét után a tünetek enyhülnek. Mivel oltóanyaga nincs, csak a csípés elkerülésével védekezhetünk ellene.
A szúnyogcsípést elkerülhetjük rovarriasztó készítmények használatával, de vannak egyéb, természetes anyagok is, amelyeket a szúnyogok kerülnek. Hatékonynak mondják ellenük a fokhagyma fogyasztását, és az erősebb dohányosokat is jobban kerülik a nikotin miatt. A füstöt sem szeretik, ezért a tábortűz vagy az aromás, rovarriasztó füstölők is bevethetők ellenük.

Kullancslégy

A legyek között is sok faj csíp. A szuronyos istállólégy (Stomoxys calcitrans) a megtévesztésig hasonlít a házi légyre, de ha leszáll, észrevehetjük előreálló szúró szájszervét. Főleg istállók környékén „kellemetlenkedik” csípésével, és gyorsasága, jó röpte miatt nehéz agyoncsapni. A böglyök (Tabanidae) szintén a haszonállatok környékén „legyeskednek” elsősorban üde, nedves élőhelyek közelében. Lárváik vízben vagy nedves talajban élnek, a nőstények pedig a megfelelő petézőhelyet a fény polarizáltsága alapján találják meg (ezt magyar kutatók derítették ki). Csak a nőstények szívnak vért, a hímek virágokat látogatnak. A kisebb fajok, így az esőhozó pőcsik (Haematopota pluvialis) csípése tűszúrásszerű, míg a nagyobbaké sokkal fájdalmasabb. Szintén kellemetlen útitársak az erdeinkben honos kullancslegyek (Hippoboscidae). Ezeket a gumiszerűen szívós, lapított testű, erős lábú legyeket rendkívül nehéz összenyomni.

Fullánkkal támadnak

A hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjének tagjai, a méhek, a hangyák és a darazsak nem vérszívók. Fegyverük – a fullánk – a védekezés szolgálatában áll. A tojócsőből alakul ki, de például a házi méh (Apis mellifera) nem szaporodó dolgozói nem használják tojásrakásra. Az ő fullánkjukon ráadásul nagyszámú hátragörbülő tüske van, azért nem tudják azt bőrünkből kihúzni. Fegyverük rendszerint kiszakad testükből, amibe a méh belepusztul.

Darázs

A méhkirálynő és a darazsak (Vespidae) viszont gond nélkül kihúzzák fullánkjukat bőrünkből. A fullánkhoz a rovartest belsejében méregmirigy csatlakozik: ennek tartalmát a méhek és darazsak a sebbe ürítik. A csípés égető, szúró fájdalmat eredményez, helye kipirosodik, környezete világosabb lesz. Az esetlegesen fellépő allergiás reakciónak súlyosabb tünetei lehetnek, mivel akár anafilaxiás sokk is előállhat! A csípést kezeljük antihisztamin krémekkel, avagy borogassuk. A méh csípését leginkább lúgos (szódabikarbónás), a darázsét savas (ecetes, citromleves) borogatás „semlegesíti”. Az allergiás reakciók ellen fogyasszunk kalciumtartalmú gyógyszert, pezsgőtablettát!

Anafilaxiás sokk

Az immunrendszer heveny, akut túlérzékenységi reakciója, amely akár halálos kimenetelű is lehet. Elsősorban a fehérvérsejtek jelentős, hirtelen bekövetkező hisztaminkibocsátása okozza. Bőrkiütésekkel, ödémával, keringési zavarokkal, fulladással, szédüléssel, hasmenéssel, hányással járhat. Kezelésként epinefrin (adrenalin), kalcium, kortikoszteroidok adandók be intravénásan. A légutakat elzáró ödéma esetén gégemetszésre van szükség.