Lehet olyan a párkapcsolat, mint a mesében?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Úgy hívták, hogy Ádám. Ott ült a gyönyörű, idilli természet közepén és marha mód unatkozott. Kérte Istent, hogy adjon neki egy társat. Így teremtődött Éva. Ezzel együtt pedig a bonyodalom. No, nem Éva volt ennek az oka. Sokkal inkább az, hogy „egyedül nem megy”…és aztán társsal sem. Azóta sem.

Hol van tehát a baj?Mert mi történt Évával és Ádámmal? Immár ketten unatkoztak. Úgy tűnt, Éva kevésbé tűri a tétlenséget. Felderítette a gyönyörű, idilli kertet, babrálni kezdte az almát, meg a kígyóval is kapcsolatba lépett, minek következtében el kellett hagyniuk az Édent. Mivel a külvilág már nem volt oly vonzó, Ádám és Éva egymást fedezte fel. Szaporodtak és sokasodtak és egy ősközösségnyi társadalommal népesítették be a Földet. Közös volt minden. A megszerzett javak, a nők, a férfiak és a gyerekek is. De, hogy ki kié? Ezt már a megannyi Éva és Ádám sem tudta. A gyermekek, a maguk bölcsességével átszervezték az életet. Úgy döntöttek, mindenkinek joga van a saját rokonságához, és maguk köré parancsolták apjukat, anyjukat. Mindenki a saját családjában élt. A gyermekek felnőttek, új családot alapítottak, gyermekeik születtek és a feledés homályába merült a kezdeti káosz.

Volt olyan Ádám, aki felvetette: ha oly sok Éva van, neki miért csak egy jut? A monogám Ádámok mellett így jelentek meg a bigámok és poligámok. Jöttek az újabb nemzedékek, akik ismét rendet akartak. Úgy gondolták, ha nem praktikumból, meg a szülők elhatározásából házasodnak, hanem szerelemből, akkor egy párkapcsolathoz elég lesz egy férfi és egy nő. De a szerelem határtalan. Így átlépte a családok határait is, és a XX. század nyugati kultúrájában ismét felcsapta fejét az ősközösség, kommunák formájában. Ez sem tűnt eszményinek.

Ádám és Éva ma is feszegeti a család határait. Titkolt, vagy nyíltan vállalt külső kapcsolatokkal, nyitott házassággal, esetleg az örökös elégedetlenség hangjával, vagy a tüntető néma unalommal. A házasság mellet más alternatíva is választható. Az ember mégsem leli boldogságát. A párkapcsolat történelme nem tűnik sikerstorynak. Sok mindent kipróbáltunk már. Hogy lehet, hogy egyik sem vált be? Lehet, hogy nem az együttélés kereteivel van a probléma? Lehet, hogy az ember nem ért ahhoz, amit – mióta létezik – gyakorol?

Közösen kijönni a gödörből

Megtalálni a partnert és szerelembe esni vele csupa romantika, varázs, izgalom. Ádám és Éva boldogan összeköti sorsát, kényelmesen letelepedik egymás mellé … és közéjük gyalogol az Élet. Ma hazánkban a házasságok több mint a fele végződik válással. A második házasságokban még rosszabb az arány. És van, aki tovább próbálkozik. Az életre nem igazán kapunk útmutatót. Az együtt-életre pedig végképp nem. A mesékben hosszasan leírják, milyen akadályokon és nehézségeken keresztül nyerte el a királylány kezét a legbátrabb legény, a heted hét országra szóló lakodalomról is olvashatunk. Hogy utána mi történik? Boldogan éltek, míg meg nem haltak! No, de hogyan? Erről még a mesékben sem írnak. Pedig lenne miről.

Arról például, hogy a kapcsolatoknak megvan a forgatókönyve. Hogy az édenkert csak a mézeshetekre korlátozódik. Időközben mindkét ember változik, de nem egyforma ritmusban és irányban, ez pedig problémát okozhat. Arról is lehetne mesélni, hogy egyetlen kapcsolat sem kerülheti el a gödröt és annak mélyét. De onnan nem csak külön-külön lehet kimászni egy válás által, hanem lehetőség van a közös problémamegoldásra. Kevesen választják ezt. Pedig ezen a ponton lehetne sokat tanulni. Mert mi a párkapcsolat? A személyiség fejlődésének legnagyszerűbb terepe. Mert miről szól egy párkapcsolati krízis? Arról, hogy valamit nem jól teszünk. Ha nem akarjuk ezt megoldani, hanem kimenekülünk a kötelékből, akkor következőben is – bár más formátumban, de – szembe találkozunk a problémával. Ha ott sem oldjuk meg, jöhet az újabb társ és az újabb krízis.