Trükkök, amikre nem is gondolnánk, pedig csökkenthetik az áramfogyasztást

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.

Foto:123rf.com

Az egyik legnagyobb fogyasztó a háztartásban a hűtőszekrény, amelyet a nyári időszakban akár 10-16 órán keresztül is folyamatosan dolgoztattunk. A Gorenje szakértője ezért most összegyűjtött 5 tippet, amit, ha betartunk, hosszú távon is alacsonyan tarthatja az áramfogyasztásunkat.

Ma már senkinek sem kell magyarázni, hogy egy konnektorban felejtett telefontöltő vagy egy égve hagyott villany felesleges árampazarlás, az viszont kevésbé él a köztudatban, hogy akár egy rosszul, elhelyezett hűtőszekrény is jelentősen növelheti a villanyszámlánkat. Simon Anikó, a Gorenje Magyarország Kft. marketingvezetője szerint a tudatos géphasználatnak és a megfelelő készülékválasztásnak egyre nagyobb szerepe lesz az energiavészhelyzet ideje alatt. A készülékek választásában a szakértő szerint még van hova fejlődnünk: jelenleg ugyanis leginkább az árérzékenység határozza meg a magyar fogyasztók döntését, de a klímaváltozás és a rezsiárak emelkedésének hatására már egyre többen keresik a jobb energiabesorolású gépeket.

Lássuk milyen trükkökkel csökkenthetjük a hűtő fogyasztását, illetve mikor érdemes lecserélni régi készülékünket!

Top 14 egészséges étel, ami mindig legyen a hűtőben!

  1. Az elhelyezésen múlhat minden

A lakásunk hőmérséklete és a hűtő azon belüli okos elhelyezésével sokat spórolhatunk. Nemcsak nyáron, de télen is növelheti az energiahasználatot, ha rossz helyen van a készülék, vagy közvetlen napfény éri. Figyeljünk arra, hogy radiátor vagy sütő, tűzhely közelébe se helyezzük, hiszen így gyakran extra hő érheti, ami szintén növelheti a fogyasztást.

  1. Se túl hideg, se túl meleg

Kezdjük az alapoktól: nem is gondolnánk, mennyit számít a hűtőben az optimális hőmérséklet beállítása a takarékoskodás szempontjából. Nyáron hajlamosak vagyunk maximumon járatni a hűtőt, hogy ne romoljanak meg az ételek, holott az ajánlott hőmérséklet +4 Celsius fok, ha pedig ennél hidegebben tárolunk, fokonként akár 5 százalékkal is nőhet az energiafogyasztás. Fontos tudni azt is, hogy minél inkább üres a hűtő, annál több energiát fogyaszthat, ezért érdemes előre gondolkozni és tudatosan tervezni a bevásárlást, hogy ne a levegőt hűtsük. Persze ne essünk át a ló túloldalára sem, a túlzottan megtömött készülék ugyanis folyamatosan küzdeni fog a megfelelő hőmérséklet eléréséért, ami szintén növelheti a fogyasztást. Ha hosszabb időre elmegyünk otthonról, és nem hagyunk semmi romlandót a hűtőben, érdemes egy-két fokkal feljebb állítani a hűtőtér hőmérsékletét, ezzel elkerülve, hogy feleslegesen több energiát használjon a gép.

  1. Csak akkor nyitogassuk, ha szükséges

A spórolás egyik kulcsa, ha a lehető legkevesebbszer és legrövidebb időre nyitjuk ki a hűtőajtót. A legrosszabb, amit tehetünk, ha a nyitott hűtőnél állva próbáljuk kitalálni, mi legyen a jövő heti menü. Ekkor ugyanis a külső levegő egyből beáramlik a hűtőtérbe. Ilyenkor egy-két perc alatt akár 5-6 fokkal is emelkedhet a benti hőmérséklet, lecsapódik a pára a készülék polcain és oldalán, és amint becsukjuk az ajtót, a hűtő ezt kompenzálandó még nagyobb energiával kezd el dolgozni. A hűtők és a fagyasztók egész évben működnek, nem érdemes kihúzni őket nyaralás vagy hosszabb távollét esetén sem, de a spóroláshoz sokszor már a legújabb technológiák is segítségünkre lehetnek. Egyes modellek például képesek maguk is átkapcsolni nyaralóüzemmódba, így amíg nyaral a család, a hűtő is pihen. Ilyenkor a készülék úgy állítja be a mélyhűtőben és a normál térben is a hőmérsékletet, hogy azzal a minimálisra csökkenti az energiafogyasztást, hiszen ebben az időszakban senki nem nyitja majd ki.

Foto:pixabay.com

  1. Ne hagyjuk jegesedni!

A hűtők működése azon alapul, hogy a készülék hátfalának hűtésével az egész hűtőben a kívánt hőmérséklet alakul ki. Emiatt a hagyományos készülékeknél van minimális hőmérsékletkülönbség az alsó és felső polcok között, hiszen a meleg levegő felfele száll. Egyes modellekben egy ventilátor keringeti a levegőt, így lesz egyenletes a hőmérséklet. Bármennyire is tudatosan használjuk a hűtőt, előbb-utóbb megjelenhetnek fagyott részek a készülék hátoldalán, sőt, ha nem figyelünk eléggé, akár vastag jégréteg is kialakulhat. Ezzel vigyázni kell, hiszen a jegesedés jelentősen csökkenti a készülék hatékonyságát, és növeli annak energiafogyasztását, így érdemes rendszeresen leolvasztani a hűtőt és fagyasztót, ha spórolni akarunk. Ha el akarjuk kerülni az ezzel járó fáradalmakat, akkor jó megoldás lehet, No Frost technológiával ellátott készülék mellett letenni a voksot, ezek a gépek ugyanis önleolvasztással működnek, így nem kell tartanunk a jegesedéstől.

  1. Tudatosan vásároljunk!

Simon Anikó szerint bár jellemzően az ár a legfontosabb szempont a magyaroknak háztartásigép-vásárlásnál, egyre többen figyelnek a gépek energiafogyasztására és -besorolására is. Egy tízéves vagy idősebb gép esetében mindenképpen érdemes megnézni a fogyasztást, és az alapján mérlegelni, hogy érdemes-e lecserélni az adott gépet. Többnyire egy ilyen idős készülék cseréjénél rövidebb távon is behozhatja az új készülék az árát fogyasztásban. Ha új gép mellett döntünk, a vásárlás előtt érdemes kiszámolni, hogy milyen energiabesorolású modellre ruházunk be. Egy F- és egy B-kategóriás készülék között jelenleg nagy árszakadék van a piacon, ezért utóbbinak – bár fenntarthatóbb és kevesebbet fogyaszt – várhatóan hosszabb lesz a megtérülése.” – tette hozzá Simon Anikó.

 

Forrás: Napidoktor.hu