Ki akarja megmászni a Kilimandzsárót?

Az első ilyen tesztet 2010-ben végezte Robert Roach a Coloradói Egyetem laboratóriumában. 28 önkéntest helyezett egy olyan cellába, amelyben a nagy magasságokhoz hasonló körülményeket hozott létre.

Honnan ered az élet?

A németországi Osnabrücki Egyetem kutatói arról számolnak be az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, hogy az élet kialakulásához ideális feltételek adódtak a kis szárazföldi víztestekben, amelyek a Föld mélyéről felszálló vízgőz lecsapódásából keletkeztek.

Borban úszó Kínaiak!

A kínai bérek és rendelkezésre álló jövedelem emelkedésével párhuzamosan az országban a drágább italok közé tartozó borok fogyasztása is növekszik.

Segítség! Horkol a gyerekem!

A betegség során a torok összeeső szövetei miatt rövid időre lecsökken vagy leáll alvás közben a légzés.

Nem is ismerlek téged!

Duchaine 12, prosopagnosiával született önkéntest vont be a kísérletébe, amely során emberi arcokat ábrázoló képeket mutatott nekik, miközben elektródákkal monitorozta az agyi tevékenységüket.

Csiga-biga a fülben!

Paul Teal, az egyetem Mérnöki és Számítástechnikai Karának adjunktusa azt vizsgálja, hogyan alkalmazhatók a legújabb technikák a hallásvesztés pontosabb diagnosztizálásában.

Éhező HIV vírus!

A vírusok olyan organizmusok, melyek szaporodáshoz a gazdasejtek organellumait hasnálják fel.

A klimaxos hőhullám védhet is?

Egy kutatás meglepő eredményeket hozott: a változókorban jelentkező hőhullámok jót is jelentenek, mivel arra utalnak hogy alacsonyabbak a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatai.

Mi az a kulcslyuk sebészet?

Szeretnénk rövid idő alatt, esztétikai szempontból jó eredménnyel gyógyuló, lehetőleg kis fájdalommal, és ritkán szövődményekkel járó orvosi beavatkozások, operációk által gyógyulni?

Robin Gibb rákosan is koncertezik!

Legyengülve, de vidáman lépett színpadra hétfőn este a 62 éves Robin Gibb, akinél nemrégiben bél- és májrákot állapítottak meg.

Csontritkuláshoz vezető csodagyógyszer!

A különféle anyagcsere-betegségek ellen is hatékonynak ígérkező csodagyógyszer olyan összetevőket tartalmaz, melyek ártalmasak a csontok felépítésére nézve.

Mi az a P-anyag?

A P-anyag egy idegsejtek, endoteliális sejtek és a gazdavédelemben részt vevő sejtek által termelt neuropeptid. Az 1930-as években felfedezett peptid fájdalomátvivő szerepét régóta ismerik, de az utóbbi években azt is bebizonyították, hogy számos más funkcióban is szerepet játszik.