Óránként 300 halott gyermek A szakértők becslése szerint 15 éven belül elérheti a félmilliárdot azon gyermekek száma világszerte, akik a nem megfelelő táplálkozás okán fizikailag és szellemileg visszamaradnak a fejlődésben.
Segítség! Horkol a gyerekem! A betegség során a torok összeeső szövetei miatt rövid időre lecsökken vagy leáll alvás közben a légzés.
Te szereted a számtant? A Current Directions in Psychological Science című folyóirat egyik cikke azt vizsgálta, hogy a matematikai készséggel megáldott emberek miért értenek jobban a számok nyelvén, és miért dolgozzák fel másként az ezekből származó információt, melyek alapján jobb döntéseket hoznak.
Félrenyeltél? Már az sem gond! Az intézmény a kisgyermekkori félrenyelések esetében gyors és életmentő segítséget jelentő optikás fogóval, laringoszkóppal és bronchoszkóp csövekkel is bővíthette eszköztárát...
Ne hurcibáld a gyereket! A gyakori lakhelyváltás olyan későbbi zavarokkal volt összefüggésbe hozható, mint a rossz általános egészségi állapot, a szorongás, valamint a kamasz- és felnőttkori dohányzás és alkoholizmus.
16 jel, hogy túl szigorú a szülő! Ne vigyük túlzásba a szigorúságot, mert gyermekünk hallgatásba burkolózhat! Legyünk következetesek, és mutassuk ki szeretetünket!
Bacik védik a pocit! A probiotikumok olyan baktériumok és gombák, amelyek az étellel bejutnak a testünkbe és a bélben hasznos tevékenységet folytatnak.
Falatozzon egyedül a baba! Az önállóan evő gyerekek sokkal egészségesebben táplálkoznak és jóval több hasznos tápanyagot vesznek magukhoz, mint a pürés ételeket fogyasztó kortársaik.
Mitől lesz sárga a lepedő? Enuresis nocturna - éjszakai bevizelés; gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Mit kell tudni a bokasüllyedésről? A bokasüllyedés eredményes kezeléséhez ortopéd orvos felkeresése, és rendszeres konzultáció szükséges.
A te gyereked hány nyelven beszél? Bizonyított, hogy egy gyermek ötéves koráig akár öt idegen nyelvet is elsajátíthat!
Az anya cukorbetegsége káros a babára? Négyszeresére emelkedik a veleszületett rendellenességek kockázata, ha az állapotos nőnek diabétesze van - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.