Béres Alexandra és Harsányi Levente a mese mellett kampányol

Híresek és felelős szülők is egyben. Hazai sztárok Magyarország vezető gyermekcsatornájával együtt kampányolnak az olvasás és a mese fontossága mellett.

Béres Alexandra és Harsányi Levente szerint nem mindegy, hogy milyen műsorokat, meséket néznek, illetve hallgatnak gyermekeink. Fontos, hogy a tévében az erőszakmentes és szórakoztató mesesorozatokban kedvenc hőseik kalandjait követve játszva tanulhassanak, míg egy altatómesével kalandos éjjeli utazásra indulhatnak. Béres Alexandra, mint tudatos anyuka hisz a mese erejében, sosem hagyná ki kislányának az esti programjából a mesét.

Nandi_LeviHarsányi Levente maga is imádja a meséket, a Minimax március 29-ei, olvasást népszerűsítő rendezvényén pedig kedvenc történetét is felolvassa majd.

„A gyermekkorból leginkább a mesékkel kapcsolatos emlékeket őrzi az ember. Nincs ez másképp nálam sem. Öreg néne őzikéjét bármikor tudom idézni, igaz, most van módom némi ismétlésre, hiszen hallgatóságból előadóvá léptem. Mindennap megvan az adott helye és ideje nálunk is a meseolvasásnak, nem maradhat ki ez a program a napi rutinból. Azt vettem észre magamon, most, hogy a felnőttkori gyerekkoromat élem, hogy cenzúrázom a meséket olvasás közben, mert a klasszikus mesék, mint a Jancsi és Juliska, Piroska és a Farkas, vagy akár a Hamupipőke is olyan brutális, hogy egy finomított verziót adok tovább. Érdekes, hogy gyermekként ez fel sem tűnt, valószínűleg, a kicsik teljesen másra fókuszálnak a mesék hallgatása közben” – mondta Harsányi Levente.

A Minimaxnál az olvasás fontosságát hangsúlyozó tematikához igazították a programszerkesztést is, így olyan klasszikus mesék mai, modern adaptációjával találkozhatnak majd a gyerekek és szüleik, mint a Saint-Exupéry jól ismert könyvéből készült A kis herceg című sorozat, Kipling klasszikus meséjére épülő animációs rajzfilm, A dzsungel könyve, vagy éppen Andersen klasszikus meséi modern köntösbe öltöztetve, Andersen, a mesemondó címmel. Országos televíziós premierként a Minimax tűzi műsorára 2014 áprilisában Pán Péter legújabb kalandjait, amelynek szintén klasszikus mű az alapja.

A Minimax arra hívja fel most a figyelmet, hogy a meseolvasás az egész családot összefogja, hiszen mesét hallgatni és olvasni egyaránt valódi öröm. Ha naponta fél órát mesélünk a gyerekeknek, akkor egész évben egy teljes hetet tudunk együtt tölteni velük a mesék varázslatos birodalmában. A kampányt az új mesék mellett rendezvények és nyereményjátékok kísérik.

Forrás: