„Egyet már elveszítettünk, kisbabát szeretnénk”

14-18 év közötti nő vagyok. A párommal több mint egy éve együtt vagyunk, ennyi idő után estem teherbe egy alkalommal, de sajnos a babát elvetettük. Akkor nagyon nem voltunk felkészülve az érkezésére, de utólag már bánjuk… Mostanra nagyon szeretnénk közös gyermeket, de nem jön össze. Mi okozhatja, hogy nem esek teherbe?

Rendkívül összetett kérdés, hogy miért nem esik teherbe egy nő, aki szeretne már gyermeket – jegyzi meg a szerkesztő. Amennyiben a pár egy éven át célzottan próbálkozik, védekezés nélkül él szexuális életet, de a baba nem fogan meg, célszerű elkezdenie kivizsgáltatnia magát, nemcsak a nőnek, a férfinak is. Így derülhet ugyanis fény az oka, mi miatt nem valósul meg a terhesség.

A meddőség ismeretlen eredetű is lehet, amennyiben egyiküknél sem találják meg a sikertelenség okát. Mindenesetre a megtermékenyülés folyamata egy igen összetett dolog – ahhoz, hogy a baba valóban megfoganjon, a hormonok, kémiai és fizikai mechanizmusok kell „együttműködjenek”, méghozzá a megfelelő időben és sorrendben.

A fogamzó képesség az életkor előrehaladtával csökken, ám húszéves kor környékén ezzel nem kellene gondnak lennie – jegyzi meg a szerkesztő.

A problémát okozhatja ugyanakkor egy előzőleg elvégzett nőgyógyászati műtét is. A teherbeesés nehézsége miatt tehát mindenképp érdemes orvossal konzultálni és kideríteni a háttérben álló okokat.

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?

Válaszolj