Háromszáz szemvizsgálat egyszerre

Közel háromszázan vettek részt látásellenőrzésen az első ingyenes szűrőnapon a Látás Hónapja rendezvénysorozat keretén belül.

Október 8-án a budapesti Erzsébet téren egész napos kontrollvizsgálatokkal és szaktanácsadással várták az érdeklődőket a Magyar Látszerész Szövetség szakemberei. Az esemény főtámogatója az Optiris Kft., hazánk egyik jelentős optikai hálózata volt.

Ijesztő az arány, amely szerint a látogatók 77%-ánál diagnosztizáltak valamilyen látásproblémát, és ebből 21% semmilyen korrekciós eszközt nem használ annak ellenére, hogy szüksége lenne rá.

Azaz tízből két ember úgy éli mindennapjait, hogy a kormánynál ülve nem látja megfelelően a gyalogost a zebránál.

Ez is megerősíti a Magyar Látszerész Szövetséget abban, hogy 2008 óta minden októberben megrendezze a Látás Hónapja rendezvénysorozatot. Az egész hónapos kampány alatt a lakosság országszerte több száz optikában vehet részt ingyenes szűréseken és tanácsadáson.

Tóth Tamás Titusz több tekintetben is kiemelkedőnek ítélte az első ingyenes látásellenőrző nyílt napot.

„Örömünkre szolgált, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés. Voltak, akik már az esemény előtt egy órával jelentkeztek a szűrésre. A korrekcióra szorulók közül leginkább a rövidlátást kell javítani valamilyen eszközzel, szemüveggel vagy kontaktlencsével, ez azonban általános európai tendencia.

szem18

A vizsgálatra érkezők 60%-a viselt valamilyen korrekciós eszközt. Közülük szinte minden második személy előre gyártott szemüvegben érkezett, amely amellett, hogy átlagos adatokat vesz figyelembe, vagyis nem személyre szabott, a látást tovább is ronthatja, és ez az évek során a közel és távollátás romlásához is vezethet. Ez a tény sajnos beárnyékolta az örömünket. Ezért is rendkívül fontos – és ezt javasoltuk minden szűrésre érkezőnek is -, hogy mindig kérjék szakember segítségét” – nyilatkozta Tóth Tamás Titusz, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.

A rendezvénysorozat fő célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a rendszeres, évenkénti látásvizsgálaton való részvétel fontosságára, illetve a látásellenőrzés díjának elengedésével ösztönözze őket, hogy október hónapban nagyobb számban keressék fel az akcióban résztvevő optikai szaküzleteket.

A rendszeres kontroll nemcsak a látásproblémák és a szembetegségek diagnosztizálása miatt fontos, segítségével egyéb betegségek, mint például a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás jelei is korábban felismerhetők.

Fontos, hogy ne csak akkor látogassunk el a szemészhez, az optikushoz vagy az optometristához, ha úgy gondoljuk valami probléma van a szemünkkel. A szemészeti szűrést is rutinvizsgálatként kellene kezelni, amihez nem árt találni egy megbízható optikai szalont. Ilyen lehet például az Optiris Optika, aminek számos kirendeltsége van országszerte.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.