Egérbébik születettek bőrsejtből

Egészséges és termékeny egerek születtek szöveti őssejtekből létrehozott petesejtek felhasználásával Japánban.

A módszer segít megérteni a petesejtek kialakulását, és reményt nyújt arra, hogy terméketlen nőknél is létrehozzanak petesejteket.

A Kiotói Egyetem kutatói az egerek bőréből származó őssejtekből indultak ki, amelyeket genetikailag úgy programoztak vissza, hogy petesejt elősejtek lettek belőlük. Később ezeket a prekurzor petesejteket más, támogató testi sejtekkel együtt beültették az egerekbe, ahol érett petesejtek alakultak ki belőlük.

A Science tudományos magazinban közzétett tanulmány szerint az érett petesejteket ezután lombikbébi eljárással termékenyítették meg, amely révén egészséges egérbébik jöttek világra. Ezeknek a későbbiekben már természetes úton születtek utódaik.

2003-ban a Pennsylvaniai Egyetem kutatói számoltak be arról, hogy egérből nyert őssejteket petesejtekké alakítottak át, ám ők nem hoztak létre egérutódokat az eljárás során.

A mostani tanulmányban a japán kutatócsoport két típusú őssejtet használt fel. Egyrészt embrionális őssejteket, amelyek csak az embrió kialakulásának kezdeti szakaszában nyerhetők, és a test bármely szövettípusává átalakíthatók.

Másrészt pluripotens őssejteket, amelyeket felnőtt szöveti sejtekből (például bőrsejtekből) lehet előállítani visszaprogramozással. A visszaprogramozás folyamata alatt a már szakosodott felnőtt sejt "megfiatalodik", visszanyeri átalakulási képességét.

sejt8

A módszer hatékonysága ebben a kísérleti szakaszban meglehetősen alacsony volt. Százhuszonhét beültetett embrióból mindössze öt egérkölyök született (3,9 százalék) az őssejtes csoportban, miközben a normál egerek kontrollcsoportjában 17,3 százalékos, tehát több mint négyszeres volt a lombikeljárás eredményessége.

Ugyanez a japán kutatócsoport tavaly a Cell című orvosbiológiai folyóiratban számolt be arról, hogy sikeresen ültettek be terméketlen egerekbe őssejtekből létrehozott korai hímivarsejteket, a kifejlődött érett spermiumok felhasználásával pedig egészséges és termékeny egérutódok jöttek a világra.

Az eljárás első lépésében embrionális egérőssejtekből korai hímivarsejtet, úgynevezett primordiális csírasejtet (PGC) hoztak létre. Ezeket azután terméketlen egerekbe ültették be, amelyekben normális hímivarsejtté fejlődtek ki, olyannyira, hogy a nőstény egerektől nyert petesejteket sikeresen megtermékenyítettek velük. A lombikkölyköket egy nőstény egér hozta világra, majd a felnövekedett utódokból egészséges és termékeny egerek lettek.

A módszer alkalmazása embereknél etikai kérdéseket vet fel, ezért az optimista szakértők szerint is még évtizedekbe telhet, mire a rászoruló párok igénybe vehetik.

Forrás: