Nyelvtanulás gyerekkorban – minél előbb, annál jobb!

Mikor kezdjük el tanítani gyermekünket idegennyelvre, ha egy nyelvű családba született? Ez mai világunkban, ahol lassan elmosódnak az országhatárok egyre fontosabb kérdés. Sorra nyílnak az idegennyelvű óvodák, ahol azt kínálják a szülőknek, hogy gyermekük iskolakezdésre a választott idegennyelv tudora lesz. De vannak szülők, akik nem elégednek meg az óvodai és az iskolai órák számával, vagy éppen nem tartják elégségesnek. Érthetjük ezen az állami oktatást is, azok a szülők mit választanak a gyermeknek.

Egy elmélet szerint a babák az anyanyelvükön sírnak. Kutatók megállapították, hogy a magzatok már az anyaméhben elsajátítanak nyelvi készségeket és az édesanyjuk nyelvjárását -ez pedig hatással van arra is, ahogyan a baba a születése után sír. A kutatásokból arra következtethetünk, hogy a környezet nyelve jelentősen befolyásolja a gyermek sírását és gügyögését, amelyet az anyaméhben tanul meg. Akkor tehát leszögezhetjük, a nyelvi környezet nagyon fontos.

De meddig? A most 35 – 40 éves korosztály tisztán emlékszik még a régi módszerre, ahogy az orosztanárnéniből lett angoltanárnéni egy fejezettel járt előtte és próbálta átadni hétről – hétre egy – két, vagy három órában az aktuálisan megszerzett tudását, jó kiejtés és szókincs hiányával. De feledjük magunk mögött a múltat, az akkori diákokból mára tudatos szülők lettek, akik csemetéjükből 6 éves korukra nyelvzsenit akarnak faragni. A kutatások nemcsak a csecsemők gyors nyelvfelismerő érzékére terjedtek ki, hanem azt is kimutatták, hogy a gyerekek körülbelül 6 éves korig képesek akár több nyelv elsajátításra is. Ráadásul a hozzávetőlegesen 8 hónapos korban történik az úgynevezett bázis szelekció, melynek során a baba kiszűri a rendszeresen hallott hangokat és mivel ezen hangok használatára gügyögése során folyamatos pozitív megerősítést kap rögzíti őket, a többi nem használt hangot pedig kiszelektálja. A hangsúly a pozitív élményen van.

nyelvtanulas2

És itt újra feltehetjük a kérdést, hogy mikor kezdjük el a gyermeknek tanítani a második nyelvet? Mészáros Szilviát, Helen Doron gyerekangol szakértő mesél a témáról

“A mi módszerünk szerint a 3 hónapos korban már el lehet kezdeni az angol tanulási folyamatot, a Helen Doron gyerekangol nyelviskolákban baba-mama angol tanfolyamokkal kezdünk, ahol a baba és a mama közötti kötődés is erősödik, hiszen egy közös programon vesznek részt. Alaptalannak nevezhetjük, azokat a félelmeket, hogy a kisgyermekkori nyelvtanulás káros, vagy túl korai volna. Ebben az életkorban nem megterhelő a gyermek számára a tudás, hiszen úgy szívják magukba, mint a szivacs. Ha azonban elhalasztjuk ezt  időszakot, nincs esélyünk az anyanyelvi tudás megszerzésére. Nézzük meg az oktatási módszerünk lényegét, hiszen a Helen Doron módszer alapvetően a nyelvelsajátítási képességet használja ki fiatal korban, ennélfogva a leghatékonyabb és legkellemesebb angol tanulási folyamat, mely dicsérve tanít. A nyelvelsajátítás a Helen Doron órán a gyermek számára kellemes közegben történik: a játék, a mozgás, az éneklés és a nyelvi jelentések megértése örömet okoz neki. Az órákon nem a saját anyanyelvükön kezdenek el gondolkodni a gyerekek, hanem már angolul, az első időszakban össze sem kötik a jelentéseket, hogy például “cica – cat”, hanem otthon is észrevehetjük, majd rajtuk, hogy azt a szót fogja használni, amelyik hamarabb eszébe jut az adott beszélgetésben, de ez idővel kitisztul és külön választják a két nyelvet. ”

Ha egy kisgyermek már születésétől fogva, vagy legkorábban három hónapos korától hall egy második nyelvet, rengeteg információt tud elraktározni az agyában, melyek később, amikor a beszédfejlődés megkezdődik törnek elő, a szülők meglepetésére. Majd három éves korban kialakul a tanuláshoz szükséges implicit memóriájuk, amely a szavak elraktározásához, felismeréséhez szükséges. Így, ha gyermekkorban az idegennyelv – tanulással kapcsolatban pozitív élményeket szerez a gyermek, nagyobb eséllyel alakul ki nála pozitív attitűd a tanulással kapcsolatban és ez az eredményein is meg fog látszódni.

Tehát jó, gyakorló szülőként eldönthetjük magunkban, hogy az angol nyelvvel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni! Ami mai változó és vándorló világunkban szinte elengedhetetlen lesz.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.