Játék- és élménynap az egészséges és fogyatékos óvodásoknak

A KézenFogva Alapítvány hagyományteremtő rendezvényét, a Játék- és élménynapot több száz óvodás számára szervezte meg a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az esemény fővédnöke, dr. Herczegh Anita is részt vett a programokban.

Évente egyszer személyesen is ellátogat Herczegh Anita az alapítvány kiemelt kampányára, immár hatodik éve vállalja el a szervezet közvélemény-formáló tevékenységei védnökségét. A köztársasági elnök felesége rendkívül odaadóan és szeretetteljesen viszonyult a kicsikhez, akik nagy örömmel vettek részt azokon a játékokon, amelyek közelebb hozzák őket fogyatékos társaikhoz. 

Az alapítványban sok jó lelkű és segítőkész felnőtt dolgozik egymás jobb megbecsüléséért, támogatásáért és elfogadásáért. Az alapítvány 25 éves munkája alátámasztja, hogy az egyik legnagyobb ajándék, amit ember embernek nyújthat, a közös harc és győzelem az élet kisebb-nagyobb problémái felett. Korlátok mindig lesznek, de az akadályokat együtt képesek vagyunk leküzdeni – mondta a köztársasági elnök felesége, aki együtt játszott a KézenFogva Alapítvány arcával, Ujpál Dalmával a színpadon, boccia gurításában vettek részt” – emelte ki Herczegh Anita megnyitó beszédében.

Közel áll ez a tevékenység Herczegh Anitához, és fontosnak tartja ezt az ügyet. Ez pedig nekünk nagy megtiszteltetés. A játékos esemény fő célja az, hogy azt szeretnénk hangsúlyozni, minél korábban el kell kezdeni az érzékenyítést, vagyis a fogyatékos emberek világának közelebb hozatalát. Megvannak az óvodák, az iskolák, az egyetemek és a munkahelyek, ahol próbáljuk a fogyatékos emberek életével megismertetni az óvodásokat, a tanulókat, a dolgozókat. Ezért gondoltuk, hogy egy ilyen összetett programmal, tíz állomás keretében ismerhetik meg a kicsik a különböző érzékszervek kikapcsolása által a fogyatékos emberek világát. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek nyitott szemmel és örömmel érkeztek erre a napra, elnyerte tetszésüket a játék és színpadi műsor” – mesélte Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezető igazgatója– “Dalma minden eseményünkön részt vesz, hiszen ő a KézenFogva Alapítvány arca, nagy örömmel látjuk minden alkalommal. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mindig segít, sokat köszönhetünk neki. Látszik rajta, hogy ő is nagyon élvezi az együttműködést. Reméljük, hogy még sokat tudunk együtt dolgozni.

Várkonyi Attila (DJ Dominique), a KézenFogva Alapítvány nagykövete konferálta fel az eseményt és a vendégeket.

Nagy öröm számomra, hogy ilyen rendezvényeken vehetek részt az alapítvány szervezésén belül. Nagyon boldogan állok a nagykövetükként a színpadra, rendkívül jó érzés látni a rengeteg csillogó szempárt, arról nem is beszélve, mennyi segítő ember dolgozik nap mint nap azon, hogy felejthetetlen élményeket nyújtsanak a sérült gyermekeknek” – mondta az ismert lemezlovas.

A megnyitó rendezvényen felléptek a Ferencvárosi Csicsergő Óvoda tehetségei, műsorral készültek a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola tanulói is. A kicsik nagy ujjongással fogadták a terápiás kutyákat is. Továbbá számos érzékenyítő játékba beszállhattak csoportosan, boccia játékban is részt vehettek Ujpál Dalma és csapata közreműködésével, továbbá kerekes székes akadálypályán is végig mehettek. Különböző „szigetekre” látogathattak el: vakok, mozgássérültek, siketek és értelmi fogyatékosok állomásaira érkezhettek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index