Segítség az ajak- és szájpadhasadékos gyermekeknek

Új, oktatási funkciókat is ellátó műtőegységgel, sokoldalúan használható modern CT-berendezéssel adták át a megújult Arcrekonstrukciós Centrumot a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Bókay utcai épületében.

Továbbá kialakítottak az intézet belső udvarán egy szabadtéri pihenőteret a gyakorlatukat itt töltő hallgatók számára.

“A beruházás egyetemi és pályázati forrásokból, valamint jelentős részben a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány gyűjtési akciójából és külső adományozók segítségével valósulhatott meg, mintegy 160 millió forint értékben. Az új Arcrekonstrukciós Centrum mind a három egyetemi alapfeladatot – az oktatást, kutatást és betegellátást – egy helyen, átfogóan, multidiszciplinárisan tudja megközelíteni” – mondta köszöntőjében dr. Merkely Béla rektor. Hozzátette, a gyermekeket nem kell ide-oda küldözgetni, hanem rendelkezésre áll a szakembergárda, szakmai háttér: sebészet, fül-orr-gégészet, logopédia, szoptatási tanácsadás, pszichológia, genetika, amely valódi teammunkát jelent, így az itt kezelt gyermekek teljes egészében rehabilitálódhatnak.

Arcrekonstrukciós Centrum

Fotó: Semmelweis Egyetem

Mintegy 1200 ajak- és szájpadhasadékos gyermeket érint a centrumban nyújtott ellátás – emelte ki a rektor. Az új orvosi képalkotó berendezéssel a fogak és az arckoponya részletgazdag megjelenítése mellett az arcüregek, a közép- és belsőfül is vizsgálható, és fül-orr-gégészeti, illetve fogászati gócszűrésre is alkalmas, valamint a műtéti rekonstrukció optimális stratégiájának megválasztásához fontos.

169 éve folyamatosan működik, és mostani helyén, a Bókay utcában is körülbelül 140 éve fogad betegeket az ország elsőként alapított gyermekkórháza, amely ma az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika nevet viseli. A klinika országos hatáskörrel végez különböző gyermeksebészeti műtéteket, valamint nem sebészeti ellátást, mint a diabétesz, vesebetegségek, gyermekkardiológia, epilepszia, fejfájás, máj- és gasztroenterológiai kórképek kezelése, továbbá járóbetegellátása is folyamatosan működik.

“Nagy öröm, hogy egy megújult infrastruktúrát adunk át itt a központban, amely néhány év alatt betegellátó, oktató és kutató egységként gyakorlatilag a semmiből országos, sőt nemzetközi centrummá nőtte ki magát” – kezdte köszöntőjét dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója az intézményt bemutatva elmondta, ez nemcsak betegellátó egység, hanem továbbképző hely, oktató- és kutatóközpont is. Jól mutatja ezt, hogy Nyugat-Európa több országából járnak ide tanulni, számos nemzetközi kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban. Tudományos képzőhellyé váltak, túl vannak az első sikeres PhD-védéseken, folyamatos tudományos tevékenység zajlik a klinikai betegellátás és oktatás mellett. Időközben bővült a csapat is, és a szájsebészek mellett fiatal, ambiciózus fül-orr-gégészek és a társszakmák kollégái kerültek ide a klinikára.

Arcrekonstrukciós Centrum

Fotó: Semmelweis Egyetem

„Olyan innovatív technológiákat vezettünk be, például a 3D sebészet és technológia területén, amelyek nemzetközileg is az élvonalba emelik az itt folyó szakmai tevékenységet.”

Az elmúlt években, különösen a koronavírus-időszak óta jelentősen megnőtt az itt ellátandó gyermekek száma, ez adta az alapját annak, hogy ez az önálló egység létrejöhetett – emelte ki dr. Nagy Krisztián egyetemi docens. Az Arcrekonstrukciós Centrum vezetője kifejtette, a fekvőbetegeket ellátó osztályból, ambuláns egységekből és műtőből álló részleg az előírásoknak megfelelő szakmai szinten biztosítja az ellátást: az osztályon 5 sebész, 2 fül-orr-gégész, 3 szakápoló, 3 logopédus, szoptatási tanácsadónő, és külön páciens-koordinátor foglalkozik a betegek menedzselésével. A szakember hozzátette, többségében négyévesnél fiatalabb gyerekeket látnak el, de ezen belül minden második betegük egyévesnél is fiatalabb, az ágyak ennek megfelelően vannak kialakítva.

“A műtőberuházás része volt a modern levegőztető-rendszer, a műtőasztal, műtő lámpák, és a megfelelő műszerezettség. Nemcsak veleszületetett arc fejlődési rendellenességgel, hanem általános fül-orr-gégészeti panaszokkal is felkereshetik őket” – tette hozzá.

Az új CBCT (Cone Beam Computed Tomography) készülékről dr. Nagy Krisztián osztályvezető elmondta, azért választották ezt a gépet, mert alacsony sugárdózis mellett a lehető legjobb képminőséget adja. Állítható magasságú, és a leképzett terület finom beállításával az adott területre fókuszálhatnak. A hagyományos CT-berendezésnél korszerűbb eszközre az itt kezelt gyermekek gócszűrése miatt volt szükség, de ezen kívül alkalmas az általános fül-orr-gégészeti vizsgálatokra, az arcüregek vizualizációjára, és a teljes arckoponya leképezésére. Az alacsony sugárdózis, illetve a változtatható leképzési terület miatt különböző korú betegek esetében is optimális képeket tudnak elkészíteni. A készülékkel az ilyen jellegű radiológiai berendezések között egyedülálló módon mozgóképek is készíthetők.

Arcrekonstrukciós Centrum

Fotó: Semmelweis Egyetem

„Képesek vagyunk az állkapocsmozgásokat, illetve lágyrészmozgásokat vizualizálni, ami a különböző nyelési-, hangképzési-, illetve a szájpadhasadéki, és a beszédjavító műtétek esetében diagnosztikus jelentőségű, non-invazív ellátást biztosít” – emelte ki az osztályvezető.

A CBCT által készített képanyag számítógépre vihető, és azok a különböző sebészi tervező szoftverek segítségével képesek arra, hogy a kiadott képanyagot számítógépen felhasználják a maxillofaciális sebészetben, állkapocsműtétek tervezésében, 3D nyomtatásban.

A beruházás részeként a klinika belső udvarán egy hallgatói teret is kialakítottak, ahol az orvostanhallgatók, az egészségtudományi területről, és a szakképző intézményekből itt gyakorlatot teljesítők  pihenhetnek, beszélgethetnek. Dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja utalt arra, hogy a klinika az a hely, ahol az orvostanhallgatók a valósággal, az élettel találkoznak, és az a cél, hogy első kézből, hiteles forrásból a betegek gyógyítóitól és a tudományág kutatóitól hallják a tudást. A dékán bízik abban, hogy ez a hely az átadott központtal, műszerekkel valódi műhely lesz a továbbiakban is, ahol kiválóbbnál kiválóbb orvosokat képezhetnek.

Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke hallgatótársai nevében megköszönte az egyetemnek és vezetőinek, hogy a hallgatókkal kapcsolatos fejlesztések a prioritások közt szerepelnek. Így az utóbbi években több beruházás is megvalósulhatott, ezek között is az Anatómiai Intézetben és a Nagyvárad téri Elméleti Tömb első emeletén kialakított vadonatúj hallgatói terek, a Pulmonológia Klinika megújult öltözője, a Gyógyszerésztudományi Kar átadandó új hallgatói centruma, vagy éppen az átfogó kollégiumi fejlesztések.

Olvasd el ezt is!

Nevetésben a remény! – Így “gyógyítanak” a bohócdoktorok

Forrás: Napidoktor.hu