40 év feletti anya nagyobb eséllyel szül autista babát?

Egy új kutatás adatai szerint nagyobb a valószínűsége az autista baba születésének, ha az anya idősebb.

Az autizmus tulajdonképpen a szociális és kommunikációs készségek hiányát, valamint kényszeres ismétlődő viselkedést okozó fejlődési rendellenesség. Egy új kutatás kimutatta: minél idősebb korban szül egy nő, annál nagyobb az esélye annak, hogy autista gyermeket hoz a világra.

Azoknak az anyáknak, akik 40 év felett szülnek, kétszer akkora az esélyük autista utódra. Az apa esetében nem mutatható ki akkora kockázat, csak akkor, ha az apa idősebb, az anya pedig 30 évnél fiatalabb.

terhes46

Kaliforniai kutatók egy tíz éven át végzett vizsgálat eredményeinek összevetésével találtak több bizonyítékot is arra, hogy összefüggésbe hozható a nő életkora az autizmus gyakoriságával. A vizsgálat során az 1990-es években közel ötmillió szülést tanulmányoztak a Kaliforniai Egyetem kutatói – írja a tanulmány vezető szerzője, Janie Shelton.

A dolog már csak azért is érdekes, mert korábban az édesapa előrehaladottabb életkorát is fontos tényezőnek gondolták az autista gyermek születésének kérdésében. Tizennyolc százalékkal nő az édesanya életkorának minden ötéves emelkedésével annak a kockázata, hogy valaki autista gyermeket szüljön. Egy 40 éven felüli anyának 50 százalékkal magasabb eséllyel lesz autista kisbabája, mint egy 25-29 éves édesanyának.

baba144

Az, hogy az apa idősebb volt, a 30 éven túli anyukáknál nem növelte tovább az autizmus kockázatát. Ám ha az édesapa 30 éven felüli, az anya pedig 30 éven aluli, az autista baba születésének esélye akkor is nagyobb. Abban az esetben, ha az apa 40 éven felüli, az anya 25 éven aluli, kétszer akkora a kockázat, mint akkor, ha az apa 25 és 29 év közötti. Ez a kockázat a 30 éven felüli édesanyák esetében eltűnik.

A kutatók által elvégzett vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az Egyesült Államokban az autizmus előfordulása 100-ból egy, illetve 110-ből egy arány közé tehető, a betegség a gyermek három éves kora előtt előtt kezdődik.

A vizsgálatot az 1990-es években végezték, és ez Kalifornia államban meglepő adatokat hozott. Több mint 300 százalékkal nőtt a 40 éven felül szülő édesanyák száma, az autizmus eseteinek száma pedig 600 százalékkal! Mégis, a kutatók szerint az idősebb édesanyák a növekedés csupán öt százalékáért felelnek.

csalad15

A korábban végzett kutatások eredményei abban különböztek a mostaniaktól, hogy ellentmondásosak voltak az anya vagy az apa – vagy mindkettő – nagyobb szerepét illetően a betegség kialakulásában.

A tanulmány szerint egyébként néhány autista gyermek édesanyjában olyan antitesteket is találtak a magzati agyi fehérjékkel szemben, melyek nem fordulnak elő a normális gyermekek anyáiban. Valószínű, hogy ezekért részben a szervezetben felgyülemlő környezeti vegyi anyagok is felelnek.

Nemcsak az autizmus kockázatát növeli egyébként, ha idősebb korban szül az édesanya. Több egyéb, szüléssel összefüggő rendellenesség kialakulásához járulhat hozzá, így például a terméketlenséghez, az alacsony születési testsúlyhoz, a korai magzatvesztéshez és a kromoszóma-rendellenességekhez is.

A tanulmány vezető szerzője, Irva Hertz-Picciotto szerint még a kutatókra vár a feladat, hogy kiderítsék, mi az, ami az idősebb szülők esetében megnöveli az autizmus gyermekre vonatkozó kockázatát, valamint egyéb rendellenességek kockázatát, és elkezdjék kifejleszteni a beavatkozásokat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.