Asztma a mikrótól?

Egy vitatott tanulmány szerint a háztartási gépek túlzott használatától könnyen válhat a születendő gyermek asztmássá.

Dr. De-Kun Li, a kaliforniai Kaiser Permanentben dolgozó szakember szerint a porszívóból, mikrósütőből és hajszárítóból sugárzó mágneses energia káros hatással van a magzatra. Az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine című lapban megjelent tanulmány az első, amely ezen eszközök és az asztma kapcsolatát vizsgálja.

Korábban már több kutatás során is úgy találták, hogy a mágneses energia a felelős többek között a rossz minőségű spermiumokért, a vetélésért, a gyenge immunrendszerért és a rákért. Ezek a vizsgálatok főleg a hajszárítót, a mikrohullámú sütőt és a porszívót nevezték meg a legfőbb veszélyforrásnak, azonban sokat vitatják őket, mivel általában nem szántak elég időt a megfigyelésekre.

Jelen vizsgálatba 801 várandós anyát vontak be, akiket a nap 24 órájában figyeltek annak alapján, hogy mennyire vannak kitéve mágneses sugárzásnak. Mindezt egy személyes kis készülék segítségével tették. Ezután 13 éven keresztül figyelték a gyermekeiket, különösen azokat, akiket utolért a betegség.

mikro2

„A kutatás során összefüggést találtunk az anya mágneses mezejének szintje és a gyermek asztmára való veszélyeztetettsége között.” – mondta el Li. A legkevésbé érintett kismamák gyermekeinek mindössze 13,6 százaléka lett később beteg, míg a legmagasabb tíz százalékba tartozókénak 33 százaléka. Azt azonban Li is elismerte, hogy az összefüggés nem tisztázott, azonban javasolja, hogy a várandós anyák lehetőleg tartsák távol magukat ezen eszközöktől. A tudóstársadalom nem reagált egyöntetűen pozitívan a felfedezésre. „Először minden új eredményt hitetlenkedve fogadunk. Volt egy idő, amikor azt sem hitték el, hogy a dohányzás árt a magzatnak.” – mondta el David Savitz, a Brown Egyetem szülésze, válaszul a kritikákra.

Ugyanakkor Patricia McKinney, a Leadsi Egyetem epidemológusa szerint a tanulmány több hiányosságot is tartalmaz: „A felfedezésnek nincsen biológiai alapja, mindent csupán arra alapoz, hogy az elektromágneses tér káros hatással van a termékenységre és az immunrendszerre, ezért még nagyon sok további kutatás szükséges a témában.”

Forrás: