A szemüvegtől okosabbnak nézünk ki

A brit felnőttek közel fele vallja, hogy a szemüveges emberek okosabbnak néznek ki, mint amilyenek valójában.

A brit illetőségű Szemészeti Kollégium felmérésében megkérdezettek 43 százaléka azt mondta, hogy a szemüveg segítségével az emberek intelligensebbnek látszanak. Minden bizonnyal ez magyarázza azt is, hogy 40 százalék szívesen viselné egy esetleges állásinterjún, mert úgy gondolja, így nagyobb esélye van megkapni a vágyott pozíciót.

A kutatás szerint a szemüvegesek kilenc százaléka azért viseli ezt a kiegészítőt, mert jól áll neki, hat százalék pedig azért, mert divatosnak tartja. Dr. Susan Blakeney, a Kollégium tanácsadója így kommentálta a felmérés eredményét: ?Öröm látni, hogy a szemüveg viselése egyre elfogadottabb. Fontosnak találom azonban leszögezni, hogy mindenféle divathóbort ellenére az eszköz elsődleges célja továbbra is a látás javítása, nem pedig a külső vonzóbbá tétele.?

Forrás: