A folsavtól okosabb lesz a gyerek

Azok a gyerekek, akiknek az édesanyja vasat és folsavat kapott terhessége során, okosabbak, összeszedettebbek és jobbak a motorikus képességeik is.

Ha a terhes nők ? akik azokban a szegényebb országokban élnek, ahol a vashiány gyakori jelenség – megkapják ezt a szervezetük számára fontos kiegészítőt, ezzel gyermekeik jövőbeni tanulási képességeit alapozzák meg. ?A vas nélkülözhetetlen a központi idegrendszer kialakulásához? ? fejtette ki Parul Christian, a Johns Hopkins Egyetem szakértője, akinek tanulmánya a Journal of the American Medical Association című folyóiratban jelent meg.

A vashiány a leggyakoribb és legelterjedtebb táplálkozási rendellenesség a világon, ami a WHO felmérése szerint nagyjából kétmilliárd embert érint. Christian csapata hatszázhetvenhat Nepál vidéki részein élő iskolás gyereket vizsgált meg, akiknél az édesanya terhessége során vasat, folsavat és más étrend-kiegészítőket is kapott.15140Ezekeknek a hét-kilenc éves gyerekeknek nyolcvan százaléka bekerült az iskolába. ?Lehetőségünk volt rá, hogy nyomon kövessük ezeket a gyerekeket, így megtapasztalhattuk, hogy a születés előtti vas- és folsavellátás jelentős befolyással van az utódok intellektuális és motorikus képességére? ? mondta el Christian egy telefoninterjú során.

Majd hozzátette: ?A szegény országokban élő gyerekek számára nagyon fontos, hogy hozzájussanak ehhez a nélkülözhetetlen tápanyaghoz, mert a WHO felmérése alapján a fejlődő országokban minden második terhes nő, továbbá az iskoláskor előtt álló gyerekek negyven százaléka is vérszegény.?

Forrás: