A fogyasztás veszélyezteti a bolygót

Az ENSZ szerint a melegedő Föld és a fogyasztói társadalom globalizációja jelenti a legsúlyosabb fenyegetést a jólétre és boldogságra a jövőben.

A gazdag országoknak példát kell mutatniuk abban, hogy a gazdasági növekedést egyre jobban függetlenítik a fosszilis üzemanyagoktól, és segíteniük kell a szegényebb országokat a fenntartható fejlődés ösvényére lépni, áll az ENSZ Emberi Fejlődés jelentésében.

A tavalyi koppenhágai éghajlatváltozással kapcsolatos csúcstalálkozó kudarcát hangsúlyozva a jelentés szerzői nemzetközi elköteleződést sürgettek az olyan eseményeken, mint a jövő hónapban megrendezett cancuni klímatárgyalás, amennyiben ?szembe akarunk szállni a legsúlyosabb fenyegetéssel, amely a világunkat valaha sújtotta?.

A nemzetek valódi jóléte című jelentés szerint összességében az egész világ gazdagabb, egészségesebb és iskolázottabb lett az elmúlt 20 évben, az óta, hogy az első éves jelentést elkészítették. A szerzők ugyanakkor azt is hozzátették, hogy ?az emberi fejlődés előrehaladásának fenntartását fenyegető legnagyobb veszély a termelési és fogyasztási minták egyre nyilvánvalóbb fenntarthatatlanságából ered?.13333?Az egyre gyakoribb aszályok, áradások és környezeti csapások jelentős mértékben akadályozzák az embereket törekvéseik elérésében? ? áll az ENSZ Fejlesztési Program tanulmányában.

Miközben a világ népessége 2050-re várhatóan eléri a kilenc milliárd főt, a jövedelmek pedig tovább emelkednek, egyre nagyobb nyomás nehezedik az energia- és üzemanyagforrásokra.

?Valószínűleg az éghajlatváltozás lesz az egyedüli tényező, amely megváltoztatja a jövőt, megakadályozva az emberi fejlődés folyamatos előrehaladását, amelyet a történelmi előzmények alapján elvárnánk? ? áll a jelentésben.13334A szerzők szerint a búza árának megduplázódására vonatkozó egyik becslés ?súlyos következményekkel? járna. Legrosszabb esetben a gabonafélék egy főre eső fogyasztása 2050-re ötödével csökkenne, melynek következtében további 25 millió gyermek válna alultáplálttá, főként Dél-Ázsiában.

Miközben a gazdasági világválság még mindig érezteti hatását, a fosszilis üzemanyagoktól való függés fennmaradása helyrehozhatatlan környezeti károk kialakulásával fenyeget, ami a jövő generációinak emberi fejlődését is veszélyezteti.

A jelentés szerzői szerint ezek a fejlemények súlyos kérdéseket vetnek fel a világ jelenlegi termelési és fogyasztási mintáinak fenntarthatóságával kapcsolatban.

Forrás: