A magasság gének a testhossz meghatározói

Azt, hogy valaki magas, vagy alacsony, nem csupán egyféle gén határozza meg. Több száz gén összehangolt működése felelős magasságunkért.

?Ha nem is tudjuk megmagyarázni teljesen, a magasság miként is öröklődik, mégis meg vagyunk róla győződve, hogy ezek a gének szerepet játszanak a magasság kialakításában. Most azon vagyunk, hogy többet megtudjunk erről a szerepről.? – magyarázta Dr. Karen L. Mohlke, a tanulmány társszerzője, az Észak-Karolinai Egyetem Orvosi Karának docense egy sajtóközleményben.

Mohlke és kollegái a Nature szaklap szeptemberi számában mutatták be kutatásukat. A projektet az Egészségügyi Nemzeti Intézetek finanszírozták.

A 12 különböző nemzetiségű tudósból álló kutatócsoport mintegy 200 ezer férfi és nő genetikai adatait elemezte, 46 magasságról szóló tanulmány felhasználásával. A szakemberek 180 különböző génszakaszt azonosítottak, melyekről úgy tűnik, befolyásoló hatással lehetnek magasságunkra.

12285

?Ezek a közös génvariánsok lehetnek felelősek az embereknél előforduló magasságok közti eltéréseknek 16 százalékáért.? – mondta Kari North, a UNC Gillings Közegészségügyi Iskolájának járványügyi docense, ugyanabban a sajtóközleményben. Kari szintén társszerzőként dolgozik a tanulmányon.

A kutatók jelenleg további testmagasságért felelős géneket keresnek, nem elfelejtve a ritka mutációkat is, melyek hatással lehetnek a test méreteire.

?Munkánk bepillantást enged nyerni olyan fontos dolgokba, mint a csontozat növekedése, a magasság és a növekedési rendellenességek. Hasonlóan közelíti meg a témát, mint az egyéb, testmérettel kapcsolatos betegségekre és közös vonásokra irányuló kutatások.?- mondta Mohlke.

Forrás: