A gének nem szabadalmaztathatóak

Egy utahi bíróság nemrég kimondta: az emberi gének nem találmányok, vagy szellemi termékek, így nem szabadalmaztathatóak.

Az Amerikai Polgári Szabadságjogi Egyesülés Szabadalmi Közalapítványa által kezdeményezett eljárás lezárásaként hozta meg a bíróság azt a határozatot, mely szerint a Myriad Genetics gyógyszeripari vállalat által többek között az emlődaganatos emberi sejtekre vonatkozóan beadott szabadalmi jog nem állja meg a helyét.7681Az amerikai, precedens jellegű jogrendszerben egy ilyen határozat igen nagy lépést jelent, mivel ennek alapján más gyógyszeripari és egészségügyi vállalatok génkészletet érintő szabadalmai is támadhatóvá válnak. A bíróság a határozat indoklásában kifejtette, hogy a szabadalmi jog nem illetheti meg a céget, mivel a génállomány nem emberi szellemi termék, azt nem találták fel, nem fejlesztették ki, csupán feltérképezték.

A Myriad szóvivője szerint ez hatalmas veszteséget jelenthet az egész biotechnológiai szegmens számára, mivel ez által nem garantálható, hogy a kutatásokba befektetett dollármilliók valaha is megtérülnek. A cég fellebbez a döntés ellen.

Forrás: