Bekormolódhat a feketepiac?

A WHO szabályozásai tömeges dohány-termelői munkanélküliséghez és a feketepiac ugrásszerű élénküléséhez vezethetnek.

A Társaság elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy a magyarországi felnőtt lakosság mintegy harmadát alkotó dohányosok értesüljenek a ?felettük? zajló folyamatokról, és a demokrácia, valamint a civil társadalom eszközrendszerén keresztül hallassák hangjukat.

Ennek érdekében a Társaság az év során több alkalommal szakértői kerekasztal-beszélgetéseket szervez, melyek során mindkét oldal szereplőit megszólaltatja. A Füstölgők Társasága május 5-i rendezvényét a témával való ismerkedés jegyében rendezte meg. Dr. Fodor Péter elnök Váncsa Istvánnal beszélgetett a tervezett szigorításokról, a meghívott szakértők pedig Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke, valamint Dr. Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság alelnöke voltak.

Az esemény újra bizonyította, hogy a témakörben lehetséges és szükséges is a párbeszéd. (A rendezvényről készült videó megtekinthető a Társaság honlapján.) Patai András elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2010 novemberében a Részes Felek 4. konferenciáján (COP4) fogja felülvizsgálni a Dohány-ellenőrzési Keretegyezményének (FCTC) 9. és 10. cikkelyét, ami világszerte hatással van a nemzeti és regionális dohányzás-szabályozások alakulására.

Három fő témakört emelt ki, ami várható a WHO Keretegyezmény módosításakor. A hírek szerint kanadai mintára minden ízesítő és adalékanyagot száműznek a cigarettákból a dohányzás visszaszorítása érdekében. Ez a dohánymárkák eltűnéséhez, a dohányzás kultúrájának egyoldalú megváltoztatásához és foglalkoztatási válsághoz vezetne.7077A magyar termelők kétharmada maradhatna munka nélkül, mert a Magyarországon termesztett, magas kézimunka igényű dohányfajtához a feldolgozás során szükséges adalékanyagot tenni, így termesztése ellehetetlenülne. Semmilyen tudományos érv nem támasztja alá az ízesítő- és aromaanyagok teljes száműzésének hatékonyságát. Azokban az országokban, ahol nem használnak semmilyen ízesítő- és adalékanyagot a dohánytermékek előállításánál, a többi országhoz hasonló a dohányzás mértéke.

Egyre erősödnek azok a törekvések is, amelyek a dohány-termékek megjelenését egységesítenék. A napokban Ausztráliában döntöttek az egyen csomagolású cigaretta bevezetéséről. Az intézkedéstől a dohányzás csökkenését várják, azonban valószínűleg éppen ellentétes hatást váltana ki, mivel a piacon tömegesen jelennének meg az ellenőrizhetetlen minőségű hamisított- és csempésztermékek, valamint mérséklődnének az árak, ami ösztönzően hatna a fogyasztásra.

Ez egészségügyi, feketepiaci és márkavédelmi aggályok mellett a fiatalkorúak számára is könnyebben hozzáférhetővé tenné a dohánytermékeket. A dohánytermékek üzleti kihelyezésének tilalmára is készülnek.

Izlandon, Kanadában és Írországban egy hasonló szabályozás hatására ugrásszerűen megnövekedett a feketepiac mérete, miközben a dohányzás mértéke azonos szinten maradt.Az ellenőrizhetetlen minőségű termékek piaca komoly népegészségügyi kockázatot jelent, jelentős adóbevételek kiesését eredményezi. Dr. Kovács Gábor véleménye szerint a megoldás kulcsa elsősorban a felvilágosítás és az oktatás.

Forrás: