Kevesebbet kell majd várni a szervátültetésre?

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint hosszú út vezet még ahhoz, hogy Magyarország elérje a régiós országok transzplantációs átlagát, de ebben jelentős lépésnek számít az Eurotransplanttal kötött előzetes együttműködési megállapodás.

Az államtitkár pénteken Budapesten, a Semmelweis Egyetemen tartott szimpózium szünetében a szakmai képviselőkkel közösen számolt be arról, hogy aláírták a megállapodást, amelynek értelmében Magyarország január elsejétől egy éven át az Eurotransplant nemzetközi szervezet tagja lesz.

egeszseges_tanulas5

Bruno Meiser, az Eurotransplant igazgatója elmondta: az átmeneti tagság révén az úgynevezett hiperimmunizált betegek és a gyermekek juthatnak majd szervhez. Továbbá azok, akik számára a transzplantáció életmentő beavatkozást jelent, például ha valakinél gombamérgezés következtében májelégtelenség alakul ki, és emiatt májátültetésre szorul. Ezek a betegek a listára felkerülve két napon belül szervhez juthatnak – tette hozzá az igazgató.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.