Cukorbeteg gyermek az iskolában

A cukorbeteg gyermekek nehezen integrálódnak az iskolákban. Erről beszélgettek az Reggeli műsorában.

A cukorbetegséget a hasnyálmirigy által termelt inzulin hormon hiánya, vagy a szervezet inzulinnal szembeni érzéketlensége okozza. Az inzulin a vércukorszintet csökkenti. Akár csecsemőkorban is kezdődhet, de jellemzően 4-6 éves kor között és kamaszkorban fordul elő ez a fajta anyagcsere betegség.

Gondos kezeléssel és megfelelő táplálkozással, illetve rendszeres testmozgással elérhető, hogy a diabéteszes gyermek ne kerüljön hátrányba kortársaival szemben. C. Molnár Emma szerint nem az a probléma, hogy ezek a gyermekek betegségük miatt kilógnak a sorból, hanem az, hogy nem minden iskola és óvoda vállalja az ilyen mondhatni problémás gyerekeket.

Az iskoláskorú cukorbeteg gyermekek közösségi étkeztetési igen nehézkes, hiszen nekik egészséges társaiktól eltérő élelmiszerekre van szükségük. A szülők szerepe e tekintetben meghatározó, hiszen a helyes iskolaválasztás mellett, sokszor ők maguk készítik gyermekük egész napi élelmét.

 

 

Gonda Judit, pedagógiai szakértő elmondása szerint vannak olyan intézmények, amelyek integráltak (egészséges és cukorbeteg gyermekek tanítanak) és levéve a szülők válláról a terhet, gondosan odafigyelnek arra, hogy mi kerül a csemete tányérjára. Ráadásul az integrált iskolában a többi diák megtanul segíteni cukorbeteg társainak, a cukorbeteg gyerekek pedig látják, hogy nincsenek egyedül mivel több cukorbeteg gyermek jár a közösségbe, miközben együtt tanulnak az egészségesekkel. Ezekben az intézményekben tehát nem csupán az étkeztetésre, de a különös fontosságú mozgásra is odafigyelnek. Olyan szakembereket (dietetikusokat, gyógypedagógusokat) alkalmaznak, akik felügyelete mellett a szülő biztonságban tudhatja gyermekét.

A cukorbeteg gyermekek szüleinek ügyelnie kell a gyermekük étkezésére. Emiatt lényeges olyan intézményekben taníttatni a gyermekeket, amelyek vigyáznak gyermekük egészségére. A cukorbeteg gyermekek étkeztetésénél nem csupán az alapanyagokra kell figyelniük, de arra is, hogy mikor eszik az iskolás. A helyes diéta nem lehet azonos az unalmas, ízetlen táplálékokkal, hanem egészséges, élvezetes és változatos táplálkozást kell magában foglalnia. A diéta tehát nem egyszerűen a cukor megvonását jelenti: a cél, hogy jó anyagcsere-egyensúly mellett megfelelő energiát biztosítsunk a gyermek fejlődéséhez és növekedéséhez, egészséges táplálkozási szokásokat alakítsunk ki, ezzel megakadályozzuk az akut és krónikus szövődmények kialakulását.

Fontos tudnivalók, tanácsok a cukorbeteg gyermekek iskolai kezeléséhez:

– az alacsony vércukorszint jeleinek ismerete és felismerése (fejfájás, hányinger, hasfájás, remegés és izzadás)

– vércukorszint mérő készülék beszerzése (a vércukorszintnek 4 mmol/l és 13 mmol/l között kell lennie)

– baj esetén cukros innivaló megitatása, majd egy szelet Graham-kenyér vagy 5-6 szál ropi megetetése a cukros gyermekkel, akár a gyermek nyugalmi állapotba helyezése, lefektetése

Forrás: