Mik az online játékfüggőség tünetei?

Kínában keresik azokat a jellegzetességeket, amelyek alapján megállapítható, hogy kialakult-e már valakiben a függőség az online játékok iránt – derült ki hétfői médiajelentésekből.

Tizenöt minisztériumi szintű hivatal közös állásfoglalásban bejelentette, hogy egy különleges munkaprogramot indítanak, és tudományos alapon meghatározzák azt a szempontrendszert, amelynek alapján még korai szakaszban kiszűrhetik a függőségre hajlamos tizenéveseket. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a család, vagy az iskola időben beavatkozhasson.

Kínában komoly társadalmi probléma a számítógépes játékok okozta függőség, a média is időről időre beszámol extrém történetekről, halálesetekről. A nyilvános játéktermek az egész országot behálózzák, fiatalok tömege tölti szabadidejét játékkal, a képernyők előtt.

A múlt hónapban például kiderült, hogy egy apa Senhszi tartományban úgy próbálta a gép mellől elüldözni a fiát, hogy nálánál jobb játékosokat bérelt fel. A feladatuk az volt, hogy 23 éves fia minden egyes alkalommal veszítsen, s ezzel kedvét is elveszítse az effajta időtöltéstől.

internet

Az ifjú Feng középiskolás korában szokott rá a játékra, s eddig három hónapnál tovább nem volt állása. Az apa kísérlete végül nem vált be, mert kihívói – talán szolidaritásból – elárulták megbízójukat.
A kínai online játékok piaca minden jel szerint virágzik, és 2014-re az iparág bevétele várhatóan meghaladja a 9,2 milliárd dollárt, szemben a 2011. évi 6,6 milliárddal. 2012 első félévében 4 milliárd dolláros forgalmat jelentettek. 2011-ben 32 százalékos volt az éves bővülés.

Az online számítógépes játékok felhasználóit tavaly júniusban 330 millióra becsülték a világ legnépesebb országában. Közülük a 19 év alattiak 150 milliónyian lehetnek.

Forrás: