A kutyák tisztában vannak a gazdi látóképességével

A kutyák nagyobb valószínűséggel csennek ennivalót akkor, amikor úgy gondolják, hogy senki sem látja őket, az ezt igazoló kísérletek egyszersmind azt sugallják, hogy a négylábú kedvencek képesek felfogni, hogy mit és mennyire jól látnak az emberek.

A Portsmouth-i Egyetem pszichológiai kutatója, Juliane Kaminski tudományos alapon próbálta elemezni, hogy valójában mi lehet az alapja annak a közkeletű mondásnak, amely szerint a kutyák okosak, és megértik a gazdájukat.

Az általa végzett kísérletekben a négylábúak négyszer nagyobb valószínűséggel hagyták figyelmen kívül a kapott parancsot, ha a szobában sötét volt, ellentétben azzal, amikor világos helyiségben kellett engedelmeskedniük. A kutató szerint az eredmény azt sugalmazza, hogy a kutyák figyelembe veszik, hogy az ember mit, illetve mennyire lát.

"Azért hihetetlen mindez, mert azt jelzi, hogy a kutyák felfogják, hogy az ember nem látja őket, vagyis tisztában vannak az emberi látóképességgel" – idézte a kutatót a ScienceDaily.com című tudományos hírportál.

A szakember 42 nőstény és 42 hím kutyával végezte el a kísérleteket. Valamennyi állat idősebb volt egy évesnél. Kiválasztásuknál ügyelt arra, hogy biztonságban érezzék magukat akkor is, ha nincs mellettük a gazdájuk. A legkülönbözőbb fényviszonyokat alkalmazták, és az állatoknak minden egyes alkalommal megtiltották, hogy hozzányúljanak az ennivalóhoz. Amikor sötét volt, a kutyák gyakrabban, gyorsabban és több ennivalót csentek el, mint amikor a szobában – valamilyen fényerőségen – égett a villany.

kutya1

A Max Planck Társaság által finanszírozott teszteket nagyon sokféleképpen variálták, hogy a négylábúak számára ki lehessen zárni az olyan egyszerű asszociációs szabályokat, hogy a sötét ennivalót jelent.

"Tudjuk, hogy a házi kutyák okosak és érzékenyek. De ezt mi gondoljuk, nem pedig ők… Eredményeink arra utalnak, hogy az esetükben igazunk van, jóllehet teljesen nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban képesek az agy – főleg mások agyának – a rugalmas megértésére. Mindig is azt feltételeztük, hogy ezzel a képességgel csak az ember rendelkezik" – fejtette ki Juliane Kaminski.

Pontosan nem tudni, hogy a kutyák mennyire – milyen mértékig – látnak jól a sötétben, a kísérletek azonban bebizonyították, hogy differenciálni tudnak a különböző fényviszonyok között. A kutató szerint további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására is, vajon a kutyák felfogó képessége az "itt és most"-anra korlátozódik-e, vagy pedig magasabb szintű megértésre utal.

Az Animal Cognition című folyóiratban részletesen ismertetett eredmények újabb lépést jelentenek a kutyák gondolkodási képességének a pontos meghatározásában, aminek elsősorban a mentő- és munkakutyák kiképzése szempontjából van nagy jelentősége.

Forrás: