A pesszimista idősek tovább élnek

Tovább élnek a jövőt borúsan látó idősek – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett német vizsgálat.

A kutatók egy 1993 és 2003 között Németországban végzett úgynevezett hosszmetszeti felmérés eredményeit elemezték. Az egy évtizedet átívelő felmérés során ugyanazoktól az emberektől vettek fel adatokat rendszeres időközönként. Egyebek között azt kérdezték tőlük, hogy mennyire elégedettek az aktuális élethelyzetükkel, és mit gondolnak arról, hogy öt év múlva mennyire lesznek elégedettek az akkori helyzetükkel.

A kutatók az így létrejött adatbázisban elsőként a 64 éven felüliekre vonatkozó adatokat elemezték. Körükben 43 százalék alábecsülte, 32 százalék túlbecsülte a jövőbeli elégedettségének szintjét, 25 százalék pedig reálisan jósolta meg, hogy miként érzi majd magát a bőrében öt év múlva.

Az elemzés során kiderült, hogy az időseknél az optimizmussal – a megelégedettség túlbecsülésének mértékével – együtt növekedik az egészségi panaszok kialakulásának valószínűsége, és a pesszimista beállítottságú – a várható elégedettségüket alábecsülő – megkérdezettekhez képest 10 százalékkal nagyobb az elhalálozás kockázata.

idosek

A pesszimista idősek mutatói valószínűleg azért jobbak, mert "a pesszimista elvárások arra ösztönözhetik az időseket, hogy még inkább vigyázzanak az egészségükre és fokozottan óvakodjanak a veszélyektől" – ismertette a jelenség egy lehetséges magyarázatát Frieder Lang, a kutatás egyik vezetője, az erlangen-nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem (FAU) pszichogerontológiai intézetének igazgatója.

Az adatok további elemzése során kimutatták, hogy a fiatalok jövőképe kiemelkedően optimista jellegű, míg a középkorúak elvárásai túlnyomórészt reálisak. A megkérdezettek az életkor emelkedésével egyre inkább borúlátón látták a jövőt. "Meglepő, hogy a pesszimizmus mértéke annál nagyobb, minél nagyobb a jövedelem és szilárdabb az egészségi állapot" – mondta Frieder Lang. Hozzátette: ez a jelenség arra utalhat, hogy a megkérdezettek tudatában erősen jelen van, hogy életük hátralévő éveinek száma korlátozott, és ezért inkább az aktuális, kedvező helyzet megtartására törekednek, és nem további javulásban reménykednek.

A kutatásban a FAU mellett a berlini DIW gazdaságkutató intézet és a berlini Humboldt egyetem (HU), valamint a zürichi egyetem vett részt. Az eredményeket a Psychology and Aging című szaklapban publikálták – olvasható a DIW közleményében.

Forrás: