Sosem halnak ki a férfiak?

Új kutatások szerint tévedés az a korábbi feltételezés, miszerint az Y kromoszóma visszafejlődik, majd előbb-utóbb eltűnik, ezzel a férfinem kihalását okozva.

Az elmélet azon alapult, hogy a petesejt és a spermium találkozásakor sejtosztódás indul meg, amely során minden kromoszóma megtalálja a maga párját. Az Y kromoszómának azonban nincs ilyen párja, így egyedül marad.

„Nem is kap rá esélyt, mivel nem létezik egy sejtben két Y. Márpedig ami nem áll össze, az előbb-utóbb visszafejlődik” – mondta el a kutatás vezetője, Jennifer Hughes, az amerikai Whitehead Intézet munkatársa. A természet szeszélye, hogy az Y kromoszóma a génállománynak csupán a 3 százalékát adta a földi élet megjelenésekor, így egyesek szerint előfordulhat, hogy egyszer végérvényesen el is fog tűnni.

sziv50

Hughes és kutatócsoportja azonban nem tartja ezt reális veszélynek. Következtetésüket a rézusmajmok megfigyelése után vonták le, amely faj 25 millió éve vált el fejlődésében az embertől. Y kromoszómájuk vizsgálata során a szakértők úgy tapasztalták, hogy erősen túlzóak azok a feltételezések, amelyek ennek elkorcsosulását vizionálják. A két nemi kromoszóma között valójában alig volt megfigyelhető valamilyen különbség. Csak a fiatal Y-ok között volt megfigyelhető némileg gyorsabb hanyatlás, ennek mértéke azonban elhanyagolható.

A csoport most az embertől távolabb álló emlősök, például egerek, patkányok, selyemmajmok és oposszumok megfigyelésével szeretné folytatni a kutatást. Kíváncsiak, esetükben milyen jövőre számíthatnak a hímek, az viszont szinte biztos, hogy az emberi férfiak biztonságban érezhetik magukat.

Forrás: