Készítsünk ujjfestéket gyermekünknek

Van – amikor bár nyár van – mégis egyikünk sem vágyik menni sehova, mert néha jó otthon lenni és különben is kint leszakadt az ég vagy épp betonolvasztó perzselő forróság tombol az utcákon. Ilyenkor egy jól bevált program a festegetés. Amihez percek alatt elkészíthető a színes ujjfesték!

Ujjfesték egyszerűen

A szerencse az, hogy szeretnek kézműveskedni, a festés pedig az egyik olyan tevékenység, amelyet mindegyik szívesen űz tehetségtől, kortól függetlenül. Én például világ életemben utáltam festeni, pedig szegény anyai nagyanyám – aki gyönyörűen festett – mindent megtett azért, hogy megszerettesse velem ezt a művészeti ágat… sikertelenül. Innen üzenem neki, hogy munkája mégsem volt hiábavaló, mert a dédunokái lelkesen alkotnak, akár ecset nélkül is. Mert persze ecset csak akkor nincs épp otthon, amikor rájuk jön a pingálhatnék…, még szerencse, hogy mindegyiknek van keze és ujja, mert az ujjal festést mindegyik jó mókának tartja és nem csak a kisebbek, hanem legnagyobb meglepetésemre még a kamaszok is.

Ilyenkor a konyhaasztalra kerül egy hatalmas fehér csomagolópapír és együtt  dolgoznak rajta, néha-néha összegabalyodnak a művek, de a végeredmény mindig lenyűgöző: bal oldalon sárkányok harcolnak a jobbról érkező villamosokkal, fent pillangók szállnak a bárányfelhőkkel tűzdelt kék égen, alant támadnak a raptorok, akiket fénykarddal üldöznek a klónok. Mit mondjak? Gyönyörű! De a lényeg, hogy együtt vannak, békében és a felhasznált festék sem került egy vagyonba, hála néhány egyszerű konyhai alapanyagnak.

színes ujjfesték

Hozzávalók

  • 3 evőkanál cukor
  • 1/2 evőkanál só
  • 1/2 bögre kukoricakeményítő
  • 2 bögre víz
  • ételfestékek
  • kisebb tégelyek

Ujjfesték elkészítése

  • az összes hozzávalót tegyük egy kis edénybe
  • közepes lángon melegítsük a keveréket, amíg el nem kezd sűrűsödni
  • vegyük le a tűzhelyről, öntsük kisebb tégelyekbe és tegyük félre hűlni
  • csepegtessünk mindegyikbe pár  csepp ételfestéket és keverjük el alaposan

színes ujjfesték

Tipp

  • vigyázzunk a keményítő mennyiségére, mert a túl sok keményítőtől a festék inkább ragacsos masszához fog hasonlítani (kevés víz hozzáadásával javíthatunk a festék állagán)

Forrás: Mom with Five


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.