Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk!

Hurrá építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel sorozatot indítunk a Green Press Blogon: két kisgyermeket nevelő házaspár életébe tekinthetnek be heti gyakorisággal az olvasók.

A család építkezésbe kezdett Szombathelyen, közel passzívház minőségű, fokozottan energiatakarékos lakóház lesz az otthonuk. A kivitelezési folyamatról Haitzmann Ágnes, az egyik tulajdonos-építtető számol be hétről-hétre, fotókon is rögzítve a főbb munkafázisokat, s persze szubjektív meglátásait is megosztja az olvasókkal. Az építtető beszámolóit közreműködői (tervezői, kivitelezői) interjúkkal, építőanyag-ismertetőkkel, aktuális témához kapcsolódó szakmai érdekességekkel egészítjük ki. Kövesse a sorozatot – érdemes!

Az építtetők

Haitzmann Ágnes Budapesten született. Gyerekkorában Kőbányán, egy lakótelepen élt a szüleivel. Huszonévesen belekóstolt ugyan a vidéki életbe, a főiskolai éveket Esztergomban töltötte, de ennek még kevés köze volt ahhoz, ami később várt rá: Szombathelyen lett újságíró, szerkesztő, hét évig dolgozott a városi lapnál. Több mint egy évtizede él a vasi megyeszékhelyen férjével, akivel öt- és kétéves lányukat nevelik.

Hollósi Szabolcs falun – a 11 éve városi rangot kapott – Répcelakon töltötte gyerekkorát, többnyire kertes családi házban. Iskolái okán került el egyre távolabbi városokba: Szombathelyre, Győrbe és Budapestre, de útja visszakanyarodott Vas megyébe. Csaknem tíz éve, hogy társával saját tanácsadó céget alapított, és többek közt megújuló energiaforrások felhasználását célzó beruházások koordinálásával foglalkozik a Nyugat-Dunántúlon.

Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk!

Még néhány hónapja sem gondoltam arra, hogy valaha ilyesmivel foglalkozom majd. S lám. Kertes házra ugyan már jó ideje vágytunk, legfőképp, amióta a lányaink megszülettek, de építkezésre sosem adtunk volna a fejünket önszántunkból. Most viszont boldogan nézek le a sávalaphoz kiásott gödör aljára, és elképzelem, ahogy hamarosan öntik bele a betont. De lássuk, mitől válik romantikussá ez az amúgy igencsak prózai gondolat.

Ez év tavaszán, amikor a jó idő beköszöntével világossá vált: szabadulna a család a négy fal közül, a használt, de viszonylag új házak piacán kezdtünk nézelődni. A házkeresés kudarcba fulladt, több hónapot szántunk rá, hiába. Bár talán mégsem hiába, hiszen végigvitt bennünket egy úton, aminek a végén a saját családi házunk áll. Felemelő a tudat, hogy nem megszokni, megszeretni kell egy házat, amit megvásárolunk, hanem felépíttetjük a sajátunkat. Kertes házat kapunk, de cserébe nem megalkudni, elfogadni, átalakítani kell, hanem gondolkodni, tervezni és dolgozni. Mindkettő pénzbe kerül, de nem mindegy, azt mire fizetjük ki.

Sorsszerű, ahogy a használt házak keresése, a sok-sok kert bejárása után végül összetalálkoztunk olyasvalakivel, aki üres telken segítene nekünk építeni, körülbelül ugyanannyiért, mint amennyibe egy több éves ház kisebb-nagyobb átalakításokkal is került volna. De közel sem ugyanolyat, jóval magasabb minőségűt. Az már csak bónusz, hogy épp azon a környéken akadtunk az üres ingatlanra, ahol eredetileg is kerestük álmaink házát, vagyis a jelenlegi, jól megszokott városrészünkön. A háznézegetés közepette már jócskán kezdtük feladni az elveinket, a belváros közelségét, és egyre távolabbi utcákban jártunk, mígnem visszakanyarodtunk a mostani otthonunk felé.

Hogy milyen legyen a ház, a semmiből nehéz kitalálni, de rájöttünk, még nehezebb lett volna egy meglévő, átalakításért kiáltó ház nappalijában ülve előrelépni. Szerettünk volna minél praktikusabb, szebb, olcsóbb fenntartású házat, és látókörünkbe került az energiatakarékos, illetve a passzívház fogalma is, nem csak a házvásárlás kapcsán. Mindkettőnk munkája közel sodort bennünket a környezetvédelemhez, az ökológiai szemlélethez, így ismereteink is voltak arról, merre tart az energiaválságtól rettegő világ.

Az eladásra kínált házak között azonban, mondanom sem kell, nemigen találkoztunk számunkra megfelelő nagyságú, és egyben korszerű energiafelhasználású otthonnal. Többnyire másfélszer-kétszer akkora házakba botlottunk, mint amekkorára szükségünk van, persze feleakkora telekkel, és a gépészeti megoldások sem a leghaladóbbak voltak.

Azt hamar megfogalmaztuk, hogy milyen házat nem akarunk, de passzívház építésébe nem kezdtünk volna még így sem. Kellett hozzá az a cseppet sem elhanyagolható körülmény, hogy Horváth Tamás építész célja pont ugyanaz legyen, mint a miénk. Ő energiatakarékos, sőt ha lehet, passzívházak építését gondolta ki, mi pedig rájöttünk, hogy erre van szükségünk. Egy olyan házra, amelynek kellően vastag a szigetelése, mindig friss a levegője, nyáron nem forrósodik fel, télen pedig nem hűl le, ahová besüt a nap, ahol keveset kell fűteni, ahol nincs szükség klímára, nem penészesek a falak, és ahol egyáltalán: jó élni.

Most már azt is tudjuk, merre tart a modern építészet, amely a saját útját keresi ebben az irányban. A mi utunk pedig az, hogy ne csak saját családunkkal tegyünk jót, de tapasztalatunkat átadjuk azoknak, akik kíváncsiak, és tanulnának a mi példánkból, akik házépítés előtt állnak, és nem tudják, ugyan miért kellene letérniük a jól megszokott, kitaposott útról.

Még mi sem tudjuk biztosan, hogy érdemes, de úgy érezzük, és a hozzánk eljutott ismeretek alapján is úgy tűnik, hogy ez a jó irány. Mire elkészül a ház, de leginkább az utána következő években, már mi is tudni fogjuk a választ. A passzívházak követelményeihez közelítő, energiahatékony házat építünk. És akit érdekel, most elolvashatja, hogyan.

Forrás: