A Beszélő Hegy – El Santuario, Mexikó

Van egy hegy Mexikóban, mely instrukcióit szó szerint személyesen adta ki Michelle Domitnak, hogy hogyan és mit építsen csodálatos ormaira, de mindenekelőtt hogy miként gyógyítsa be a hely energiáján – ember által – ütött sérülést.

A történet hihetetlenül hangzik, mindazonáltal biztatom az olvasót, hogy nyissa meg fülét, mert csoda mese ez annak, aki rég maga mögött hagyta gyermek önmagát. A történet önmagában igen hosszúra nyúlik, ajánlom meghallgatni a közel másfél órás interjút, melyet Lilou Mace a Juicy Living Tour keretében készített Michellel.

A mexikói üzletember, miután az állami adóemelés következtében bezárni kényszerült jól jövedelmező milliós üzletét – a Nike mexikói gyárát – szinte mindenét elvesztette az adók miatt. Rendkívül mély szomorúságot érzett, miközben tudta, hogy az élet ilyen: hol fent, hol pedig lent. Ebben a nagyon nehéz pillanatban javasolta neki egyik barátja, hogy a háta mögött magasodó 2 millió négyzetméteres hegyet áruba bocsátják, érdekli-e? Michelle döbbenetében azt se tudta, sírjon-e vagy nevessen. Reflexből nemet mondott, nem szándékozik megvenni egy hegyet.

Azonban aznap éjjel édesapja – aki elhunyt, mikor Michelle még csak 12 éves volt – megjelent álmában. Azt mondta Michellenek: – ‘Meg kell venned ezt a hegyet, mert az emberiség lerombolja a Földet és neked itt példaértékű dolgot kell létrehoznod, példát mutatva nem Mexikónak, hanem az egész világnak. Építs ide egy olyan élőhelyet, melynek 85 százalékát őrizd meg szent helyként és csupán 15 százalékát építsd be. A helyet nevezd el ‘El Santuario’-nak (Szent Hely), emblémája pedig egy hattyú legyen, mert ez az állat úgy tud úszni koszos vízben, hogy közben tiszta marad. Az embereknek, akik itt laknak majd, ‘szentnek’ kell lenniük, nem vallási értelemben, hanem lelkükben szentnek, akik óvják az anyatermészetet és közösségben tudnak élni vele.’

El Santuario

Michelle hatalmas kihívának érezte az ötletet. Egyik nagy személyes spirituális mestere, Carlos Castaneda ezt mondta neki: – ‘Tudod Michelle, minden nagy döntésnek amit meghozol, szívből kell kiindulnia, nem az elméből.Michelle egoja azonban folyvást hozta fel neki az ellenérveket. Nagyon kemény pillanatok voltak ezek számára, de aztán úgy érezte, a szíve valahogy azt súgja, ez egy igaz ügy, komoly misszió. Félt, mégis teljes szívéből eldöntötte, hogy belevág. Apjától továbbra is kapott üzeneteket, aki biztosította Michellet, hogy ő ott áll mögötte és segíti. Egy másik dimenzióban. Miután Michelle meghozta döntését, mágikus dolgok, csodák kezdtek el kibontakozni ahogy haladt előre az úton. Ki tudta fizetni adósságait, a kormány megengedte a hegy beépítését, minden addigi probléma hirtelen elsimult.

A hegy megharagudott
lehetetlennek találta a konstrukciót.
Majd jött egy következő gazdasági krízis, a munkálatokból nem látszódott semmi, de az autóút építése miatt le kellett vágni egy darabot a hegyből. Michelle végül hívott egy sámánt, hogy vizsgálja meg a hegyet. Felmentek a hegyre, majd a sámán megkérdezte tőle: -‘Miért halott ez a hegy? Rendkívüli energiája van, mégis halott.’ Mint amikor az ember lát valamit, ami tetszik, mégsem venné meg. ‘Kértél engedélyt a hegy szellemétől, hogy megcsonkíthatod?‘ – kérdezte a sámán Michellet. ‘Minden növénynek, állatnak, hegynek van szelleme. És neked engedélyt kell kérni ettől a szellemtől, hogy beavatkozhass.‘ Michelle persze teljesen értetlenül hallgatta, majd csodálatos gyógyító szertartásokat kezdtek bemutatni a hegynek, hogy helyrehozzák békéjét.

Ekkortájt szerzett tudomást arról, hogy 12 tibeti szerzetes jár az országban….nem másért, mint hogy meggyógyítsák Mexikó földjét! Elhívta hát őket a Santuariohoz és onnantól kezdve mindennap gyönyörű szertartásokkal hódoltak az anyaföldnek. Megtanították Michellet arra, hogyan szólítsa meg: tejet és saját kertjében nyíló virágot kell vinnie a hegynek és beszélnie kell hozzá. Persze Michelle egoja mindezt nevetségesnek találta, ahogyan öltönyös üzletemberek tejjel és virággal a kezükben beszélnek egy hegyhez. A szíve mélyén mégis természetesnek érezte. Abban a pillanatban, mikor bocsánatot kért a hegy szellemétől, egy pillangó repült felé, és minden látható jel nélkül tudta, hogy abban a pillanatban vége van minden krízisnek. Innentől kezdve beindult a tervezés és építkezés.

El Santuario

Michelle továbbra is rendszeresen feljárt a hegyhez üldögélni és meditálni. Egy ilyen alfa tudatállapotban lévő pillanatban a hegy szelleme így szólt hozzá: – ”Látod Michelle, ha felnézel azokra a hasadékokra, felülről nézve mindegyik olyan, mintha az ujjaim volnának, és te levágtad az egyik körmömet. Azt szeretném, ha megjavítanád azt. Nem adhatod vissza mindazt a sziklát és levegőt, amit évek során elvettél tőlem, de egy konstrukcióval visszaállíthatod azt energetikailag. Pontosan 18 méterrel a tengerszint felett építs egy kör alakú tetős házat, mintha az ujjaim levágott része lenne, de falakat nem rakhatsz bele, és az egész kristályból, kőzetekből épüljön. Mindezt kizárólag40 cm vastag fa oszlopokkal támaszd alá.A mennyezet 21 méter hosszú egybefüggő fából épüljön.’

A további részletes instrukciók után Michelle, aki nem volt építész, készített egy rajzot. Mikor megmutatta az építésznek, az fizikailag és a fa tulajdonságát ismerve teljes képtelenségnek ésErre Michelle újabb meditációban megkérdezte a hegy szellemét,
de az ragaszkodott hozzá, hogy a szerkezet működik, bízzon benne. Így végül előírásszerűen felépítette a tetőt és a statikusok géniuszként tekintettek Michellere, amiért ennyire komplex és sokoldalú mérnöki kvalitással tervezte meg azt, amit a legnagyobb építészek sem biztos hogy megtudnának csinálni. De Michelle csak követte az utasításokat, ez minden, amit tett.
Kiderült, hogy az épület teljes pontossággal pótolja ki a hegy levágott darabját, és erről neki fogalma sem volt.

Az El Santuario tulajdonosa szemében könnyek gyűlnek, valahányszor megérteni véli azt a felfoghatatlan Intelligenciát, mely e hegyből árad és ami mindent körülvesz. Az új korszak üzletembere ő, egy meditáló, hallgató és alázattal teli sikeres üzletember.

Azóta egy csodás hotel várja a látogatókat, de maga a Santuario-hegy Lélek-kórháznak hívja ezt a földet. Érdekes, misztikus, de nagyon is valós történet ez, hogy miként álljunk a Földhöz, hogyan építkezzünk és avatkozzunk be.

vid4u.init(480,360,’9msjlKYrMD’,null,3);

Forrás: