Segítség, házasodni akar!

Manapság a korai házasság kiment a divatból. Számtalan módja van az együttélésnek, éppen ezért sok pár nem sieti el az esküvőt sem. Akkor van csak gond, ha a pár egyik tagja a hagyományos együttélés híve, és szeretne végre házasságot kötni. Mivel ebben az esetben nem közös döntésről van szó, sok bonyodalom származhat ebből az igényből.

Nem a papír számít – mondják

Gyakran elhangzik a fenti állítás azoknak a szájából, akik nem szeretnének még megházasodni. Azonban, ha számukra a házasság valóban csak egy papír lenne, nem ellenkeznének ellene annyira. Hiszen ugyanezt az érvet mondhatja az is, aki házasságot szeretne kötni. Mindegy, hogy van-e papír, vagy nincs, akkor is összetartozunk. Akkor miért ne lehetne erről papír is? Vagyis aki ezen érv mögé bújik, az csak racionalizálja a döntését, illetve azt, hogy nem szeretne még senkivel sem elköteleződni.

Az elköteleződés „szele” mindenkit meg-megérint az életében, mindenféle egyéb választások során is. Hiszen ha döntünk például egy iskola vagy munkahely mellett, elköteleződünk egy időre, vállaljuk, hogy megfelelünk az elvárásoknak, betartjuk a szabályokat. Tesszük ezt azért, mert valamilyen érdekünk fűződik hozzá: megkapjuk az érettségi bizonyítványt, a diplomát, egy jó állást jó fizetéssel, és még sorolhatnám.

Csakhogy a legtöbb elköteleződés meghatározott időre szól, vagy ha ez nincs is konkrétan meghatározva, fel lehet bontani a szerződést, ki lehet lépni a helyzetből. A házasság kicsit más, hiszen ott a felek azt mondják/ mondták ki, hogy „jóban-rosszban, holtodiglan-holtomiglan” tart a szövetség. Bár mindenki tisztában van azzal, hogy manapság el is lehet válni, mégsem veszik könnyedén a házassági szerződést.

Vannak, akik képtelenek elköteleződni

Vannak bizonyos karakterű és személyiségű emberek, akik képtelenek bárhol, bármihez elköteleződni. Ők azok, akik folyton változtatják a véleményüket, és akik azt hangoztatják, hogy nem tudhatják, hogyan fognak gondolkodni, vagy érezni bizonyos idő múlva. A felelősséget sem vállalják igazán tetteikért, mondván, nem tudhatták előre, mi fog történni.

Ebben részben igazuk van, senki sem jövőbelátó, sőt, az érzéseinket különösen nem láthatjuk előre. Azonban ők nem is igazán szeretnének felelős, felnőtt emberek lenni, hiszen számukra sokkal kényelmesebb ez a „gyerek-lét”. Őket nem lehet felelősségre vonni, tőlük nem lehet követelni.

Akik nem szeretnének házasságot, azok gyakran éppen a válástól tartanak

Sokan annyira komolyan veszik a házasság intézményét, hogy abszolút biztosra akarnak menni. Ők azok, akik azért nem házasodnak meg sokáig, mert nem szeretnének sosem elválni. Nem akarnak elköteleződni, mert még nem biztosak önmagukban, úgy érzik, még élni szeretnének, kipróbálni sok mindent. Ők nagyon is komolyan gondolják az elköteleződést, és ezért kivárják a megfelelő időpontot, partnert, életkort.

Nem ritka, hogy elvált szülők gyermekei nem szeretnének korán házasságot kötni

Ők azok, akik gyerekfejjel végigélték, amint a szüleik összevesztek, „háborúztak” egymással, és akik végül – sok-sok kínlódás közepette – elváltak egymástól. Pontosan tudják, milyen egy ilyen családban felnőni, és ilyenkor a félelem a házasságtól abból ered, hogy nem szeretnék, hogy az ő gyermekeik is hasonló légkörben nőjenek fel.

Ők biztonságot, harmóniát, kerek családot szeretnének adni gyerekeiknek, és amíg nem érzik, hogy erre képesek lennének, addig menekülnek a házasság elől. Pontosan tudatában vannak a döntésük súlyával, éppen ezért nehezen is hozzák meg azt. Nem szerencsés erőltetni a házasságot, ha azt látjuk és érezzük, hogy a párunk nem szeretné. Fogadjuk el, hogy számára még nem jött el a megfelelő idő az elköteleződésre. Azonban ha azt tapasztaljuk, hogy az idő múlásával semmi sem változik, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon a megfelelő emberre várunk-e? Különösen akkor, ha családot is szeretnénk, hiszen könnyen kifuthatunk az időből.

Ami a döntés mögött van

Mint minden döntés, ez a döntés is a felnőttségről és a felelősségről szól, hiszen csak az tekinthető felnőttnek, aki vállalja a felelősséget a döntéseiért, a tetteiért. Kicsit ijesztő lehet ez a komolyság, különösen azoknak, akik bizonyos tekintetben még közelebb állnak a kamaszkorhoz, vagy akik még kicsit kitolnák az ifjúkorukat, a végtelen lehetőségek idejét.

Persze nagyon sokféleképpen hozhatunk döntéseket, de érett döntésről csak akkor beszélhetünk, ha mérlegeltük a rövid és a hosszú távú következményeket is, ha figyelembe tudjuk venni nemcsak a saját, de a másik szempontjait is, és nemcsak magunkért, de a másikért is hajlandóak vagyunk felelősséget vállalni. Lássuk be, ez nem kis feladat. Nem csoda hát, ha sokan elbizonytalanodnak vagy megtorpannak.

Mit tegyünk?

Sokat segíthet, ha a kételyek ellenére a pár mindkét tagja alaposan végiggondolja, mit vár, mit szeretne a házasságtól kapni. Fogalmazzák meg együtt, mit szeretnének, hogy képzelik a házasságukat. Amennyiben olyan pontokat találnak, ahol nagyon mást gondolnak, törekedjenek a kompromisszumos megoldásokra, ne rejtsék véka alá, ha nem értenek egyet.

Minden házasság más, nincs semmiféle szabályrendszer, amelyet követni kéne, kizárólag két ember döntése, hogy hogyan élnek együtt egy házasságban. Persze létezik egy társadalmi normarendszer, de csak azért, mert mások így szokták, nem kell feltétlen követnünk.

Ha eléggé nyitottak vagyunk egymásra, és komolyan szeretnénk, hogy működjön a házasságunk, már az elején merjünk kísérletezni. Még akkor is, ha semmiféle külső ok nem szerepel a listánkon, kizárólag önként és szerelemből szeretnénk házasságot kötni, akkor is felbukkanhatnak különféle félelmek a házasság előtt. Lássuk: a leggyakoribbat:

Félelem a házasságtól = félelem a személyes szabadság elvesztésétől

Részben jogos a félelem, hiszen aki házasságban él, valóban nem mehet kizárólag csak a saját feje után, nem dönthet mindenben egyedül, hiszen ott van mellette a párja is, akinek – jó esetben – számít a véleménye. Az ÉN-t fel kell cserélni a MI-re, legalábbis törekedni kell arra, hogy legyenek valóban közös döntések, programok, tervek.

Persze mindezektől nem veszítjük el a saját szabadságunkat, csak akkor, ha tökéletesen alárendelődünk a párunknak. Ez az alárendelődés természetesen nem egészséges, még akkor sem, ha úgy tűnik, jól működik az elején. A megfelelő egyensúly megtalálása tehát a cél, hiszen csak így fejlődhetünk, érhetünk a házasságunk alatt.

Amennyiben a párunk erőlteti a házasságot, és mi gondoljuk még korainak, az a legjobb, ha ezt a véleményünket nyíltan felvállaljuk. Beszéljük meg, hogy mit gondolunk erről, esetleg a félelmeinket és a kételyeinket is osszuk meg a partnerünkkel! Ha csak hitegetünk valakit, nem szeretjük igazán, hiszen nem tudunk az ő szempontjai szerint is gondolkodni. Engedjük el inkább, mint hogy évekig hagyjuk, hogy reménykedjen.

Fontos, hogy a házasságkötés előtt győződjünk meg arról, hogy a párunk komolyan gondolja-e a házasságot, vagy csak beadta a derekát, mert nem szeretne elveszíteni minket. Csak akkor házasodjunk, ha mindketten komolyan gondoljuk, mert ez a boldog házasság előfeltétele!

Forrás: Életmódközpont.hu

Forrás: