A menopauza nehézségei

Ezt a klimaxnak is nevezett időszakot sokan nehezen élik meg. Nem csak a testi változások, okozta kellemetlenségek, de a változás lelki vonatkozásai miatt is.

Sok nő önértékelési problémákkal küzd, mely még nehezebbé teszi a hormonváltozás miatt kialakult tünetek elviselését. Fontos megérteni a változókor élettani szerepét ahhoz, hogy ne tragédiaként, hanem az életünk természetes szakaszaként élhessük meg.
A változókorba való ?belépést? nem lehet egy határozott időponthoz kötni, inkább egy átmenetnek tekinthető.

A változások lassan kezdődnek, eleinte csaknem észrevétlenül csökken a nemi hormonok termelődése. A panaszok, kezdete, tartama és erőssége egyes nők esetében függ a testsúly, életmód és örökletes tényezőktől is.

694
A hőhullámok, verítékezés, keringési zavarok, fejfájás, súlygyarapodás és alvászavarok már évekkel az utolsó menstruáció előtt jelentkezhetnek, és akár évekig is eltarthatnak. A női nemi szervek nyálkahártya sorvadása azonban általában csak néhány évvel a menopauza után válik fokozatosan észrevehetővé. A hólyaggyengeség tünetei viszonylag kevesebb nőt érintenek.
A testi tünetek mellett előfordulhatnak pszichés, illetve ún. pszichoszomatikus elváltozások is, (a lelki problémák testi tünetekben való megnyilvánulásai), melyek a testi panaszokra való negatív érzelmi reakciókból, illetve a társadalmi környezet esetleges változásaiból adódhatnak. A lelki problémák leggyakoribb megnyilvánulási formái a nyomott hangulat, depresszió, ok nélküli szomorúság, ingerlékenység, szorongás, az érdeklődés hiánya, a szexuális vágy csökkenése és fáradékonyság. Egy németországi felmérés eredményei szerint az aktív, dolgozó nők könnyebben vészelik át a problémát, mint a háziasszonyok.
A klimaxos panaszok és tünetek a legtöbb esetben orvosolhatók.

Nem feltétlen kell "végigszenvedni" ezt az időszakot.

Fontos, hogy megváltoztassuk táplálkozási szokásainkat. A zsíros, fűszeres ételek helyett könnyebb, sovány húsokat válasszunk. Vizsgálatok kimutatták, hogy a hőhullámok gyakorisága sokkal alacsonyabb azoknál a hölgyeknél, akik rendszeres testmozgást végeznek. Hasonló javulást tapasztalhatunk, ha minimálisra csökkentjük az alkoholfogyasztást.

Egyre több nő panaszkodik a menopauza alatti szexuális vágy csökkenéséről. Ez azonban nem a csökkenő hormontermelés következménye, mivel a nemi vágy nem az ösztrogénnel, hanem a tesztoszteronnal, a férfi nemi hormonnal függ össze. A szexuális érdeklődés csökkenése gyakran vezethető vissza lelki tényezőkre ( kevésbé vonzónak és nőiesnek érzi magát), vagy akár testi okokra, hiszen fokozódó hüvelyszárazság miatt a közösülés fájdalmassá válik. Ilyenkor megoldást jelenthet, ha a problémát megbeszéljük nőgyógyásszal. Enyhébb panaszok esetén segíthet egy megfelelő, vizes bázisú síkosító gél használata, melynek összetétele a természetes hüvelynyákétól alig tér el, és alkalmazása nem jár semmiféle kényelmetlenséggel. Az intimzónák tisztántartására, szappan helyett speciális gélt ajánlanak. A változókort követően a nők hormonális változásaik miatt jobban ki vannak téve a csontritkulás veszélyének, ezért fokozottabban kell ügyelniük a megfelelő táplálkozásra, s a vizsgálatokra.

695Érdemes fokozott figyelmet fordítani a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozásra.

Különösen fontos a megfelelő mennyiségű A, B (B1, B2, B3, B6 és B12), C és E vitamin, valamint a cink, magnézium és vas beviteléről gondoskodnunk.
Az inkontinenciával, vagyis a vizelet akaratlagos visszatartási képességének csökkenésével minden harmadik nőnek szembesülnie kell. A hormonhiány következtében ugyanis sorvad az alsó húgyutak nyálkahártyája. A hólyagzáró izomzat ereje szintén csökken, ezért köhögéskor, vagy tüsszentéskor, illetve erőlködéskor (pl. nehéz tárgy emelése) a vizeletet könnyen elcseppen. Egyszerű gyakorlatokkal javíthatunk a gátizom és a hüvelyizom edzettségén.
A klimaxról mindenkinek a változókorba lépő nők jutnak eszébe, pedig a férfiak is ugyanúgy átesnek ezen az időszakon. Az ő szervezetükben is csökken a hormonok szintje, azonban a folyamat észrevétlenebb, mint a szebbik nem esetében. Az aktív szexuális élet, a folyamatos sportolás, a karbantartott erőnlét segíti a szexuális élet fenntartását az időskorig.

Forrás: