Spanyolország és a spanyol konyha

A Spanyolországra jellemző ételek rendkívül változatosak és nagyon finomak, csakúgy mint a vörös- és fehérborok.

Spanyolországban az étkezési kultúra eltér a magyartól, más időpontokban történik az étkezés. A reggeli a délelőtti órákra tehető, az ebédet leginkább 14 és 16 óra között fogyasztják,  a vacsorát pedig 22-23 óra körül.

Tapas – Ide a fedővel!

A konyhára jellemző egyik jellegzetesség a tapas, ami többféle előételt takar. Tapa spanyolul fedőt jelent, többes számban tapas. Az ételek azért kapták nevüket erről, mert fedővel takarták le őket az étkezésig, így sok fedő látszott az asztalon. Ezt általában este 9-11 között, vacsora előtt fogyasztják, és mellé bort, sört, vagy cherryt isznak. Madridban, Észak-Spanyolországban, és Andalúzia néhány részén az éttermekben a tapast étvágygerjesztőként, fogpiszkálóra tűzve, ingyen kínálják. Tapas túrákat is szokás tenni, ami annyit tesz, hogy az egyik bárból a másikba megyünk és közben egy pohár bor mellett megkóstoljuk a hely különböző specialitásait pl. kirántott polip, Serrano sonka, spanyol omlett.6576Disznóhúst is együnk!

A spanyol ételek földrajzi egységenként és éghajlati övenként is változnak. A mediterrán világra jellemző alapanyagok természetesen mind megtalálhatók a konyhájukban: olívaolaj, a burgonya, a paradicsom, a paprika, és a bab. Az újabban a magyarok által is kedvelt gazpacho, egy hideg zöldségleves, amely a nagy nyári forróságban is kitűnően oltja a szomjat és az éhséget is csillapítja. Alapja a sok paradicsom, amelyet hagymával, paprikával, uborkával, fokhagymával, ecettel, petrezselyemmel és zellerlevéllel turbózunk fel a kiváló ízhatás érdekében.

A közhiedelemmel ellentétben a spanyolok kedvelik a disznóhúst. Egyik kedvelt ételük pl. a Gran Canarián igen népszerű puchero canarió is ebből készül. Több húsfajtával, zöldséggel és csicseriborsóval főzött egytálétel. Ehhez mindenhol gofio-t szolgálnak fel köretként, ami pirított és finomra őrölt búza vagy kukorica, amit vízzel, tejjel vagy levessel kell összekeverni és sózni. Édesítve is elkészíthető, akkor édes nassolnivalóként fogyasztják.6577Nem tejfölös szájúak, inkább édes szájúak

Egy másik tradicionális spanyol édesség a churros fogyasztása desszertként. A churros egy forró olajban kisütött kelt tészta, anyagában a magyar fánkhoz hasonlít, de formájában eltérő, mivel általában hosszúkás. A ropogós édességet általában forró csokoládéba mártogatják és kávéházakban is kínálják (chocolate con churros).

Neckermann tipp: spanyol konyha

Próbáljuk ki a spanyol borokat is az étkezéshez. Fehér és vörösbort is termelnek, de a nyaralóhelyeken talán kedveltebben a vörösborok. Szinte az összes tájegységnek van saját bora és Spanyolország bármelyik részén is nyaralunk, mindig van lehetőség a helyi bor megkóstolására egy spanyol trandícionális este keretében.

 

Forrás: