Őssejt-transzplantáció – Fajtái és hatásai 2. rész 2012-09-13 Kórkép Megosztás: Tweet Az őssejt-transzplantáció a hagyományos kezelés kiegészítéseként használható, de hasznos lehet akkor is, ha daganatos betegségek következtében elpusztult a csontvelő. Két főbb típusa van, az autológ , és az allogén Az őssejt transzplantáció főbb típusai 1. Az őssejtek a páciens saját sejtjei (autológ transzplantáció) 2. Az őssejtek donortól származnak (allogén transzplantáció) Autológ transzplantáció esetén a beteg saját őssejtjeit még a kemoterápia vagy a sugárkezelés előtt a keringő vérből gyűjtik össze, majd tisztítják, hogy eltávolítsák belőle a maradék rákos sejteket. A begyűjtött őssejteket fagyasztva tárolják, majd a kemoterápiás kezelés után visszajuttatják a szervezetbe. Elegendő mennyiségű sejtet általában két transzplantációs eljárás során lehet összegyűjteni. Előnyei: Kisebb a kilökődés veszélye, gyorsabb a megtapadás. A legújabb klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a saját sejtek egyszeri beültetése után, csökkentett intenzitású kondicionáló kezelés szükséges. Hátrányok: Egyes rákos sejtek megmaradhatnak, ezért a beavatkozás után is kemoterápia vagy sugárkezelés szükséges. Donortól (allogén transzplantáció) származó őssejtek esetén a sejteket a csontvelőből nyerik. A csontvelő-átültetés során a donorból rendszerint általános érzéstelenítésben, a csípőlapátból, egy tű segítségével veszik le a csontvelőt. Az átültetés során az őssejteket a páciens vénájába juttatják. A beadott őssejtek a beteg csontjaiba vándorolnak, ahol osztódni kezdenek, és vérsejteket képeznek. Előnyei: A donortól származó átültetett őssejtek rák mentesek. Mivel a transzplantáció létrehoz egy új immunrendszert, a rák pusztító hatása folytatódik a transzplantáció után. Hátrányai: Az őssejt-átültetés komoly veszéllyel járó eljárás, mert a páciens fehérvérsejtjeinek száma jelentősen csökken a kemoterápia vagy sugárkezelés hatására. Ezért 2-3 hétig, amíg az átültetett őssejtek nem képeznek a védelemhez elegendő fehérvérsejtet, a nagy fertőzési veszély miatt elkülönítik a pácienst. A fertőzésekkel szembeni védekezés elősegítésére a donor véréből származó antitestek adhatók a recipiens-nek. További probléma, hogy a donorból származó új csontvelőben olyan sejtek termelődnek, amelyek megtámadják a recipiens sejtjeit; graft-versus-host betegséget okozva. Ennek a veszélynek csökkentésében a vérsejtek termelődését serkentő növekedési faktorok segítenek. Mindemellett az eredeti betegség is kiújulhat, vagy a szervdonor őssejteket nem fogadja be a szervezet. Hogyan lehet eldönteni, hogy melyik transzplantáció a megfelelő a páciens számára? A kezelés típusa függ a páciens: – életkorától, és általános egészségi állapotától, – a korábbi kemoterápia/sugárzás utáni csontvelő állapotától – hogy van-e a páciensnek testvére, ikertestvére, esetleg szükség van-e egy donorra, vagy köldökvérre A transzplantációt megelőző és az azt követő leghatékonyabb vizsgálati módszer Az FDG-PET vizsgálat segít a csontvelő érintettség felmérésében, valamint a módszer azzal az előnnyel is bír, hogy segítségével jól vizsgálhatók azok a csont régiók is, amelyek viszonylag távol helyezkednek el azoktól a területektől, ahonnan hagyományosan csontvelő mintát szoktak venni hisztopatológiai vizsgálat céljaira. A közelmúlt egyik lényeges tendenciája, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi az FDG-PET használatát a terápiás válasz kiértékelésére. Egyre több a bizonyíték arra nézve (Schöder et al., 2004; Kostakoglu et al., 2002), hogy az alkalmazott kemoterápia 1-4 ciklusát követően elvégzett időközi FDG-PET vizsgálat pozitív eredménye magas fokú jósló erővel rendelkezik egy esetleges rákövetkező visszaesés tekintetében. Hasonlóképpen azon betegek esetében, akik az őssejt transzplantáció mellett végrehajtott nagy-dózisú kemoterápia előtt állnak, a FDG-PET vizsgálat pozitív eredménye magas jóslóerővel rendelkezik a betegség esetleges terjedésének vonatkozásában (Spaepen et al., 2003). Ugyanakkor a kemoterápiás kúra korai szakaszában vagy az őssejtterápia előtti salvage terápia utáni negatív FDG-PET vizsgálati eredmény jól korrelál a rövid-távú betegségmentes túléléssel (Kostakoglu et al., 2002; Spaepen et al., 2003; Schöder et al., 2004). Forrás: