TUDOMÁNYOS INTERJÚ SOROZAT – 1.rész

A pajzsmirigy működésének hazai specialistája, az Akadémiai Kiadó és az Orvosi Hetilap Markusovzsky-díjjal kitüntetettje, Dr. Balázs Csaba professzor válaszol a napidoktor.hu kérdéseire.

napidoktor.hu kérdése: Ma már a betegségek egyre szélesebb köréről tudhatjuk, hogy kapcsolatban állnak a pajzsmirigy működésével. Ön szinte minden előadásában hangsúlyozza: nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegségéről van szó. Miért ilyen fontos ez?

Dr. Balázs Csaba professzor válasza: A pajzsmirigy hormonjai valóban lényeges szerepet játszanak a szervezet anyagcseréjében, és az immunhomeosztázis kialakulásában. Nem volna azonban helyes, ha azt hinnék, hogy a pajzsmirigy az egyetlen szerv, amelyik minden irányítás felett áll. A 20. században az orvostudományban  nagyfokú  specializálódás ment végbe.

Ez kezdetben előnyös volt, mert elősegítette egy-egy szakterület alaposabb megismerését, napjainkban azonban ez a túlzott specializálódás az orvostudomány széteséséhez, dezintegrációjához vezet. A beteg elvész a sok specialista között, akik gyakran egymást sem értik meg. Kiderült, hogy a tudományos kutatásban az analízis helyett a szintézisre, a gondolkodásban az integrációra való törekvés hozhat új eredményeket.

Az integratív (holisztikus) medicina abból az alapelvből indul ki, hogy az élő szervezet több,  mint  az egyes részek (szervek) mechanikusösszessége. A szervezet működésének alapfeltétele az egyes szervek-szervrendszerek működésének regulációja és adaptációja. Szabályozás (reguláció) alatt olyan folyamatok összességét értjük, amelyek meghatározzák a szervezet működésének határait („set operatingrange”).

Alkalmazkodás (adaptáció) viszont olyan biológiai folyamatok egysége, amelyek meghatározzák a szabályozó mechanizmusok összességét („adjust or reset operating range”). Ennek három formája van. 1. Genetikus, örökletes alkalmazkodás (genotípus szelekció) (több generációt érint!). 2. Ontogenetikus alkalmazkodás: az életciklus alatt létrejövő alkalmazkodás (pl. növekedés) (irreverzibilis és csak egy generációt érint). 3. Fiziológiás  alkalmazkodás: a megváltozó külső és belső feltételek között az egyensúly biztosítása („jet-lag”)(reverzibilis).

Ezekben a mechanizmusokban meghatározóak az ideg-, az endokrin-, az immunrendszer  anyagai: a neurotranszmitterek, hormonok és citokinek. Ezek komplex kölcsönhatásai eredményezik a szervezet harmonikus működését. A reguláció és az adaptáció nem egy statikus állapot, hanem a közvetítő (mediátor) anyagok és azok jelfogóinak (receptoroknak) dinamikus kölcsönhatásaiból következik.

Erre jellemző példa a hétköznapi stressz. Stresszornak nevezzük azt a szokatlan minőségű vagy mennyiségű fizikai, ill. pszichés hatást, amely átmenetileg megváltoztatja a szervezet egyensúlyát (homeosztázisát). A stressznek három fázisát ismerjük. Az első a vészhelyzet („alarm”), amelyben a szervezet minden reguláló és adaptációs mechanizmusát mozgósítja. Ezt követi a második, u.n. adaptációs szakasz, amelyben egy új egyensúlyi állapot jön  létre (ez élettani folyamat).

A harmadik a kimerülési fázis, amelyben már betegségek léphetnek fel. Az integratív medicina feltételezi a belső, örökletes mechanizmusok kölcsönhatásait. A génről tudott, hogy alapját a DNS molekula képezi. A genom alatt a sejtek összes örökletes anyagát értjük, a genomika a genommal foglalkozó tudomány.

Napjainkban a humán genom projekt az ember összes örökítő anyagát felépítő struktúra titkos nyelvének megfejtését tette lehetővé. Kiderült, hogy a genomban tárolt információ digitalizálható és a bioinformatika nyelvére lefordítható. Ennek révén nemcsak jobban megismerhetjük a regulációért felelős anyagok képződését („biochipek”), hanem a genom digitalizációjával meghatározzuk az egyén örökletes reguláló és adaptációs mechanizmusok sajátosságait.

Folytatása következik.

Forrás: