Tudományos karrier? Pécsen kutatóként is dolgozhatsz!

A tudományos életút igazi hivatás – a kutatók munkája pedig egyre inkább meghatározza a világot. Az orvostudomány terén kifejezetten sok a lehetőség, a technológiai és tudományos fejlődéssel pedig újabb és újabb perspektívák nyílnak meg folyamatosan. A jó hír az, hogy kutatóként mindezekbe bepillantást nyerhetünk világunk egy olyan kis, mégis meghatározó szegletébe, amibe csak kiváltságosok láthatnak bele – sőt, aktívan részt is vehetünk benne.

Tudományos karrier? Pécsen kutatóként is dolgozhatsz! Fotó: freepik.com

Kutatókat és tudományos asszisztenseket is keresnek a pécsi orvosi karon

A pécsi orvosi kor méltán található a világ legjobb egészségügyi intézményei között – a hazai hallgatók mellett külföldről is sokan érkeznek a városba. A rengeteg orvosi képzési és munkalehetőség mellett pedig a kutatói, tudományos pályára készülők számára is nyitva áll a kapu. Kutató, posztdoktori kutató tudományos munkatárs álláslehetőség Pécsett, valamint asszisztensi pozíciók egyaránt fellelhetőek a pecsallas.hu oldalán.

Hogy lehet valakiből kutató, és milyen szakmai előrelépési lehetőségek adódnak?

A tanulást természetesen nem lehet megúszni, sőt, aki ezt szeretné, ne is erre a pályára tervezzen. Kutatóként és tudományos munkatársként ugyanis mindenképpen rendelkezni kell legalább mesterdiplomával, de akár a PhD-tanulmányok is feltétel lehetnek. Na és természetesen az erős nyelvtudás, hiszen a tudomány nyelve angol. Ami pedig még fontos, hogy legyen egy területünk, ami mellett elköteleződünk, és akár mélyen és komolyabban is foglalkoznánk vele a nagybetűs életben is, nem csupán a szakdolgozat leadásáig.

Ami a szakmai előrelépési lehetőségeket illeti, határ a csillagos ég. Nem akarunk Karikó Katalin nevével példálózni – vagy mégis? –, de az ő esete is jól mutatja, hogy kitartó munkával és alázattal, tudományos megközelítéssel mi mindent lehet elérni. De Krausz Ferenc és egyéb Nobel-díjasaink nevét se felejtsük ki – ami viszont még fontosabb, hogy azt se, hogy rengeteg kutató és tudományos asszisztens neve nem kerül címlapokra, akik valami nagyot alkottak, jót cselekedtek a világban, és elősegítették az emberiség fejlődését. Ez nem labdarúgás, autóverseny – itt nem a címekért kell alázatosan dolgozni, hanem hivatásként tekinteni arra, amit csinál az ember.

A jövő a tudományé, a kutatóké, tudósoké!

A jövő a tudományé, hiszen az ebben résztvevők formálják a világunkat és alakítják a holnap lehetőségeit. Innovációik és felfedezéseik révén új technológiákat hoznak létre, amelyek megoldják a jelenlegi problémákat, és új horizontokat nyitnak meg az emberiség előtt.

Nézzünk pár példát itt is – a tudományos kutatások lehetővé teszik a klímaváltozás megfékezését, a gyógyíthatatlan betegségek kezelését és a fenntartható fejlődés megvalósítását egyaránt a kutatók, tudományos térben dolgozók segítik elő. A tudósok fáradhatatlan munkája révén nemcsak a bolygónk jövője biztosított, hanem az emberiség folyamatos fejlődése és jóléte is.

(x)

Forrás: PR cikk