Túratipp télre: A 15 legszebb hazai kilátóhely

Egy korábbi posztomban nagy elragadtatásomban Magyarország második legszebb kilátópontjának neveztem a zempléni Nagy-Péter-mennykő ormát, és a napokban az egyik kommentelő számon kérte rajtam, hogy akkor mi az első.

Most, hogy nehogy úgy járjak, mint egykori kamionszerelő kollégám – akit azért nem vettek komolyan, mert mindig azt mondta magára, hogy övé Európa második legszebb férfi felsőteste –, inkább felállítok egy teljes szubjektív listát a hazai panorámákról. Amúgy is itt az év vége, az összegzések ideje.

A lista a teljesség igénye nélkül készült, mert bár sok helyen és sok csúcson jártam, messzire nem ismerem még Magyarország rejtett szépségeit. A sorrenden is lehet vitatkozni. Nálam elsősorban három olyan érték számít, amit nem szoktak klasszikus kilátópont-szépségelemző műhelyekben alapul venni: a kibukkanási élmény, a természet megragadó ereje, és a különleges természeti formák.
Az elsőt mindenki ismeri: a meglepetés mellbe vágó lökése, ahogy hirtelen feltárul a teljes kilátás, amikor felérünk a csúcsra, és kicsúszik a szánkból egy nem mindig idézhető felkiáltás. A második pont az elsőnek egy kiterjesztett dimenziója: amikor áll az ember az ormon és szemével csak szívja be a látványt, amíg teljesen el nem telik vele. A harmadikat nem kell magyarázni. A panorámapontok értékelése alá belinkelem még egy, az adott helyszínen készült korábbi posztomat, hátha valaki több információt szeretne a helyről.

 

1. Prédikálószék (Videgrági-hegység, 639 méter)

 

 

Amikor a túrázó a hosszú, de egyáltalán nem unalmas emelkedő végén kiér a Prédikálószékre, hirtelen elé tárul teljes egészében Magyarország legszebb természeti jelensége, a Duna-kanyar, háttérben a Börzsönnyel. Tökéletes plusz egy.

 

2. Nagy-Péter-mennykő (Zemplén, 709 méter)

 

 

Csak állsz a csúcsán földbe györkezett lábakkal, és nézed a lábad előtt hullámzó zöld hegyeket. Ekkora nagy civilizációmentes, természeti teret nem nagyon lehet belátni máshol Magyarországon. Tökéletes.

 

3. Szépkilátó (Balatongyörök, Kápolna-domb, 140 méter)

 

 

A kilátó valójában egy lankás domboldal a Balaton észak-nyugati partszakaszán, néhány paddal. A víz közelsége teljesen más perspektívába helyezi a tavat, mint a többi kilátóban. Óriási tér, szelíd nyugodtság, komor tanúhegyek. Majdnem tökéletes (az országút közelsége miatt).

 

4. Tar-kő (Bükk, 949 méter)

 

 

A Tar-kő csúcsa egy ronda bozótos. Amilyen elképedt csalódással vettem ezt tudomásul először, annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor 50 méterrel arrébb kiértünk a sziklafalra. “Ritkán érzek ilyet, a szélesen elterülő nagy tér láttán kicsit elakad a lélegzet, majd egy óriási levegőt véve szinte be szeretné szippantani az egész vidéket az ember.” – írtam a Belső-Bükkre néző, mellbevágó panoráma láttán.

 

5. Sólyom-bérc (Zemplén, 564 méter)

 

 

Ez a gyönyörű bérc a Belső-Zemplénre néz. A kilátást dél felé hullámzó gerinc zárja le, nyugaton a regéci vár romja feszít, alattunk a sziklafalon sziklamászóutak. Nem tudom, mi kell több.

 

6. Hármashatár-hegy (Budai-hegység, 495 méter)

 

 

Tudom, van Budapesten a János-hegy, meg a Gellért-hegy, de szerintem a legszebb rálátást a városra a Hármashatár-hegy tetejéről nyeri az ember. A Duna enyhe S-kanyarban kígyózik alattad, Parlament, Vár, 5 híd, a csepeli szigetcsúcs, egyszóval minden látható, a legjobb szögből.

 

7. Kis-Milic (Zemplén, 880 méter)

 

 

A Kis-Milicre idén építettek egy szép faszerkezetű kilátót. A legjobb helyre tették, belátható róla szinte a teljes Zemplén. A Nagy-Péter-mennykő tükörlátványa terül elénk, szlovákiai tájakkal turbózva. Alig akarsz lejönni róla.

 

8. Péter-hegyese kilátó (Mátra, Galyatető, 990 méter)

 

 

A régi kilátót idén újították fel, meg is magasították, hogy a fakoronák felett kényelmesen el lehessen látni. Maga a kilátó is ritka jól néz ki, modern és tradicionális egyszerre, de beépítettek a tetejébe három bivakszobát, így fenn alhatsz Magyarország tetején. Tiszta időben ellátsz a Tátráig.

 

9. Bél-kő (Bükk, 815 méter)

 

 

A Bél-kő véleményem szerint távolról nézve Magyarország leglátványosabb hegye a bányászat miatti barázdáival. A csúcsról azért érdekes a kilátás, mert a felhagyott külszíni fejtés egy holdbéli kőteknőt hagyott maga után. Nagyon bizarr látvány, esküvőt is tartottak már itt.

 

10. Írott-kő (Kőszegi-hegység, 882 méter)

 

 

Nagyon szeretem ezt a hegyet, a legkulturáltabb hegyvidékünk, valószínűleg az osztrák hatás miatt. A napórás kőkilátó a tetején meggyőző, a panoráma majdnem teljes körű. Tiszta időben beköszön a távolból a Schneeberg, és látni a Fertő-tó felszínének csillogását.

 

11. Kis-Tubes (Mecsek, 577 méter)

 

 

Bevallom, a Keleti-Mecseket a Zengővel jobban szeretem, mint a kiépített nyugati oldalt, de azt el kell ismernem, hogy Kis-Tubes tetején álló János-kilátóról érdekesebb kilátás nyílik, mint a zengői geodéziai toronyból, és a kilátóterasz maga is hangulatosabb. Mamuszos kilátó, akár nagymama, nagypapa is feljöhet kocsival, és elcsoszoghat a csúcsig. Azért ennek majd csak évtizedek múlva tudok igazán örülni.

 

12. Vörös-kő (Visegrádi-hegység, 521 méter)

 

 

Nagyot dob egy panorámán, ha valamilyen vízfelület is látszik rajta. A vöröskői emlékműre felmászva szinte az elejétől a végéig látható a Szentendrei-sziget a Dunával, a partján levő kis falvakkal és a Naszállyal.

 

13. Karancsi kilátó (Karancs, 724 méter)

 

 

Az a baj szegény Karanccsal, hogy nagyon eldugott helyen van. Még a válogatásból is majdnem kimaradt, de amikor véletlenül rátévedtem a korábbi posztomra, rájöttem, hogy rosszul tettem volna. A Palóc Olimposzról jól látszik a Mátra, valamint két szép várrom. a somoskői és a salgói, nem lehet kihagyni.

 

14. Világos-hegy, azaz a Kopasz (Mátra, 709 méter)

 

 

Ezen a csúcson valaha egy nagy Árpád-kori vár állott, a maradvány kőhalomról viszont nagyon szép kilátás nyílik, főleg a Mátra belseje felé. Sokan nem ismerhetik, valószínűleg főleg gyöngyösiek másznak fel rá a közelsége miatt, pedig egyszer mindenkinek le kéne ülnie egy sziklájára, kiváló hangulatba hoz.

15. Dobogókő (Visegrádi-hegység, 701 méter)

 

 

És hogyne, bekerült a dobogókői Rezső kilátó is a TOP15-be, el ne vigyen el a népharag. Pedig nem nagyon szeretem ezt az autós turistáktól nyüzsgő helyet, elveszi az amúgy szép panoráma varázsát. Belépőkilátónak viszont jó: ha még nem feledkezett bele sose a tájba, kezdje itt, valószínűleg lesz majd folytatása egyszer kocsi nélkül is.

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

Forrás: Turistamagazin