Provence-i hangulat kertünkben, levendulával!

Aki, hacsak képen is, de látott már Provence-i levendulamezőt, az soha nem fogja elfelejteni. Megmutatjuk hogyan hozhatjuk el kertünkbe ennek a vidéknek a hangulatát!

A levendulát szaporíthatjuk magról, vagy a kertészetben vásárolt palántáról. Egy csomag levendulamag ára kb. 200 Ft, amelyből legalább 10-15 tő levendulát tudunk előállítani. A palánta ennél már jóval drágább, a kisebbek ára 300-500 Ft, míg a nagyobbaké akár 800-1500 Ft is lehet. Ám elég pár tő levendula kezdetben a kertben, hiszen évről évre tőosztással tudjuk majd tovább gyarapítani levendula készletünket.

A levendula mivel mediterrán félcserje, a meleg napos részeket kedveli, ezért lehetőleg olyan helyre ültessük a töveket, ahol nyáron elég napfény éri majd a növényt.

provanci kert

Ha magról vetjük a levendulát, legalább két évet kell várnunk, mire a magból egy gyönyörű virágzó levendulabokor fejlődik, így ha gyorsan szeretnénk virágzó levendulát kertünkben látni, jobb, ha a palántát választjuk. A bokrosodás elősegítésére, virágzás után vágjuk vissza a bokrot a felére-kétharmadára. A levendulabokor így időről időre megújul és jelentős mennyiségű levendulavirágot fog hozni minden évben. Mivel idővel a bokrok akár 60 cm magasra is megnőhetnek, már az ültetéskor tartsuk be az 50-70 cm tőtávolságot.

És most nézzük hogyan is érdemes levendulát ültetni kertünkbe:

levendula virág, levendula

A levendulát ültethetjük a lépcső két oldalára, akár rézsűre is, így aki felsétál az otthonunkhoz, csodás látványban lesz része.

Akár a gyep közepén is létrehozhatunk egy félköríves levendulaágyást, hiszen a gyep smaragdzöld színe, pompásan kiemeli a levendula gyönyörű liláskék színvilágát. A fa körül is szépen mutat a levendula, és hogy a gaz se zavarja meg ezt a gyönyörű látványt, szórjuk fel a talajt színes mulccsal.

Mivel a levendula nem csak egy dísznövény, de fűszernövényként és gyógynövényként is felhasználható, ne felejtsük el a fűszerkertbe is ültetni pár tő levendulát, amely a kártevőket is távol tarja kertünkből.A vidéki kertekben jól esik megpihenni egy rusztikus padon, amelyet illatos virágzó levendulák vesznek körbe.

prvovencikert 2, levendula, levendulás kert

A rózsalugas már önmagában is gyönyörű látványt, ám ha az út két oldalára még levendula töveket ültetünk, a látvány lenyűgöző lesz.

Akár egyetlen tő levendulát is ültethetünk egy régi átfestett kannába, vagy a levágott levendulavirágot is elhelyezhetjük benne, így pazar nyári hangulatot ad kertünknek. Ültessünk egy hatalmas kosár levendulát kertünkbe, és minden szomszéd a csodájára fog járni!

Ha igazi Provence-i levendulamezőre vágyunk ültessük be kertünket, levendulákkal, méghozzá úgy hogy több fajta levendulát válogatunk össze, így a virágzási idő és a szín eltérő lesz kertünkben.

Forrás: Napidoktor.hu