Zuhanyozz, és megmondom ki vagy! Hihetetlen, de állítólag az is árulkodik személyiség jegyeinkről, ahogyan zuhanyozunk, hisz van, aki 5 perc alatt végez, míg más akár 20 percen át is élvezi a vízsugarakat. Kérdés, mit jelez ez a paraméter?
Hamarosan itt a tavasz első gyógynövénye – A medvehagyma A tavasz első hírnökeként a medvehagyma már március elején-közepén megjelenik.
Jó alvás, egyenlő jó memória Az alvás minőségének javításával talán lassítható az időskorban jelentkező memóriaromlás - adtak hangot reményüknek a szakemberek egy új tanulmányban.
Igenis fogyhatunk krumplival! Bebizonyították, hogy a fogyókúrázók nyugodtan fogyaszthatnak krumplit, ugyanis az könnyen része lehet egy alacsony kalóriatartalmú fogyasztó diétának.
Bizonyították: Létezik sportolás-függőség Ugyanaz a mechanizmus, ami a futás utáni eufóriát okozza, kedvetlenné teszi a rendszeresen futókat, ha egy edzés kimarad. A Tufts Egyetem kutatói talán a jelenség biokémiai alapját találták meg...
A petevezeték eltávolítása nagyban csökkenti a petefészekrák kockázatát A petevezeték eltávolítása révén a petefészekrák okozta halálozások száma 30 százalékkal csökkenthető, mert a betegség legelőször itt fejlődik ki. Lecsípés és égetés helyett a...
Egzotikus fogyókúra, vagy erotikus mozgásforma? A női test hullámzása amellett, hogy erotikus, még roppant jó alakformáló is. Ám ne gondoljunk rosszra, most csak szigorúan a hastáncról beszélünk.
Piros egészség – Top 8 ok, amiért a paradicsom kötelező egészséges étel! Távol tartja a betegségeket és a szánk is profitál belőle Imádjuk, elfogadjuk vagy egyáltalán nem esszük? A paradicsom sokak kedvence és igen jól is járnak vele: tele van értékes anyagokkal,...
Neked miért nem sikerül 7 órát aludnod? Minden éjjel minimum 7 órát kellene aludnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Belegondoltál már abba, hogy min kellene változtatnod ahhoz, hogy többet aludhass? Először is...
Top 14 olcsó és egészséges étel A lencsétől a mirelit zöldségekig Drágálljuk az élelmiszereket, de nem szeretnénk egészségtelenül étkezni? Íme néhány kiváló példa arra, hogy olcsó és egészséges ételek mindig vannak....
Szűzhártya – Ezeket nem biztos, hogy tudtad róla A szűzhártya a női test rejtélyeinek egyike. Habár úgy tűnhet, nincs különösebb funkciója, azt gondolják, hogy a szűzhártya szövete a vaginális fejlődés nyomán marad meg. Milyen funkciója...