Vidd idén a kerted be a lakásba!

Az, hogy a kerted téli álmot alszik, nem jelenti, hogy nem is élvezheted! Sőt, télen még fontosabb a természet látványa. Vidd hát be a lakásba!

A sivár, hideg téli hónapokban, amikor odakint aligha sétálhatunk a szépen zöldellő környezetben, különösen fontos körülvenni magunkat növényekkel! Egy tanulmány szerint a zöld növények körében az ember nemcsak jobban tud koncentrálni, de emlékezőtehetsége is javul. Egyébként is alapvető emberi igény, hogy a természet körülvegyen bennünket. Használjunk hát télen is kreatív ötleteket, hogy ne nélkülözzük a zöldkertet a lakásban sem!

potpuri

1.Készítsünk potpourrit: mindössze 5 perc alatt össze tudunk hozni egy saját készítésű potpourrit, ha például a rózsákat mikrohullámú sütőben megszárítjuk – így a színük is megmarad. Tegyünk a mikróba egy csésze vizet, majd a rózsákat – szárukat levágva -, egy külön tálba és lefedés nélkül. Melegítsük magas hőfokon, kb. 90 másodpercig, majd vegyük ki. Ezután csepegtessünk saját potpourrinkhoz egy kis illóolajat, ami jókedvre derít – legyen az bergamot vagy rozmaring.

dugovirag

2.Mini kert dugókból: meglepő eszközökkel is megvalósulhat a zöldkert a lakásban. Használjuk fel az elhasznált bordugókat, készítsünk belőlük „botanikai mágnest!” A mágnest hosszában ragasszuk fel a parafadugó hátuljára, majd faragjunk egy lyukat a tetejébe. Tegyünk bele egy kevéske virágföldet, majd egy kis virághajtás kerüljön bele. Kis pipettával locsoljuk meg minden héten, vagy még kevesebbszer. A minivirágok hónapokon át zöldellnek majd és jókedvre hangolnak!

télijázmin

3.Élvezzük a virágokat egész évben! A beltéri kertészek kedvence az illatozó téli jázmin. Ültessünk három növényt egy kb. 25 cm-es, függesztett virágtartóba, vagy állítsuk a növényeket kis tartókban egy tálcára, melyet kavicsokkal rakunk ki. Mindig legyen a tálcán nedvesség, de ne vigyük túlzásba a locsolást. A nedves piszok miatt a növények rothadásnak indulhatnak. Tegyük ki közvetlen napnak a növényeket, de ne a fűtőberendezés közelében. Máris megvan a kis zöldkert!

4.Fűszerezzük életünket! Kell-e nekünk boltban vásárolt fűszer, amikor magunk is termeszthetünk? Ráadásul látványnak sem utolsó, főleg télen! Zöldkert a lakásban a fűszerekből is válhat. Mehet egymás után az ültetőládába rozmaring, zsálya, kakukkfű, bazsalikom. Szívósak, ezért a kezdők is remekül bánnak majd velük.  Jó vízelvezetésű talajra és napos ablakpárkányra van szükségük.

függőleges kert

5.Váljon a növényzet művészetté! Az egyik legnépszerűbb kertészeti trend a függőleges zöld kert! Varázsoljunk a falra magukat öntöző növényből vagy növénycsoportból álló „együttest”, egy valódi élő falat! Olyan beltéri növényeket használjunk, mint a filodendron, a borostyán, a kapaszkodó fikusz. Még a festményeink is „sárgulni fognak az irigységtől!”

Forrás: