Nagy a kereslet a bio élelmiszereke

Komoly igény van a helyben készült, egészséges élelmiszerre, a biotermékekre és fontos az is, hogy a húsok, zöldségek, gyümölcsök ne járjanak be kontinenseket, míg a fogyasztók asztalára kerülnek.

Fazekas Sándor emlékeztetett: 2010 előtt a környék még a vágóhidak bezárásától volt “hangos”, alig maradt feldolgozó kapacitás.Akik akkor ebben az ágazatban dolgoztak, nem érezhették, hogy hasznos munkát végeznek, a szocialista kormányok sorsukra hagyták őket, ehhez képest az Orbán-kabinet más felfogást vall, és nemcsak szóban képviseli azt, hanem tettekben is – mondta a politikus, aki szerint erre bizonyság a Nagykunságra jellemző ízek fennmaradását is biztosító beruházáshoz nyújtott 75 millió forintos uniós és állami támogatás is.

bioétel

Kiemelte: a Hubai család negyedszázada működő biogazdaságában megvalósult új létesítmény hosszú évek óta a legnagyobb beruházás Berekfürdőn. Hubai Imre Csaba tulajdonos az avatón elmondta: a családi vállalkozás jelenleg 90 embert foglalkoztat. Az ökofarmon megvalósult vágópont és húsüzem legalább ugyanennyi új munkahelyet teremt. A gazdaságot irányító ifjabb Hubai Imre az MTI-nek kifejtette: a 400 négyzetméter alapterületű vágópont bő egy évig tartó kialakítása 150 millió forintba, gépesítése és a környező terület rendbetétele csaknem ugyanennyibe került. A jelenleg tartó engedélyeztetések után várhatóan a nyár végén megindul a munka a létesítményben, amely évente 1000 szarvasmarha vagy 5000 sertés vágására és feldolgozására, valamint 250 ezer baromfi vágására alkalmas.

Az itt készülő termékeket saját üzleteikben és az ország 20 további boltjában értékesítik. Az üzem éves árbevétele terveik szerint eléri majd a 300-400 millió forintot. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken részt vett Túrkevén, a Sebestyén Kft. állattartó telep korszerűsítési beruházásának alapkő-letételén is. Az új komplexum több mint 700 millió forintból jön létre, 2 új hodály, fejőház, siló és takarmánytároló épül. A telepen jelenleg mintegy 840 anyajuhot tartanak, ez a létszám a fejlesztést követően 1200-ra emelkedhet.

Forrás: