Jönnek a hibrid autók

Tisztelt gépjárművezetők! Mit tehetünk azért, hogy megmeneküljünk és fellélegezhessen a bolygónk? Nos, vegyünk egy szép új autót!

Az utakon cikázó autók szén-dioxid kibocsátása nagyban hozzájárul az üvegházhatás és globális felmelegedés visszafordíthatatlan állapotához. A tudomány már régóta tisztában van vele, hogy változásokra van szükség. Évekkel ezelőtt elkezdtek kísérletezni azon, hogy hogyan lehet felváltani a belső égésű motort, egy környezetkímélő energiaforrásra. Így született meg az egyik félmegoldás, az elektromos hibrid autó.

Itt már kétféle meghajtásról beszélhetünk, egyrészt van benne egy, az eddigiektől eltérően jóval kisebb belső égésű motor, valamint egy villanymotor és egy akkumulátor. Ha az autó üresjáratban van, akkor a motor leáll, így csökkentve a felesleges energiaveszteséget. Azért kellett megtartani a régi motor lekicsinyített változatát, mert így biztos, hogy nem állunk meg az út kellős közepén. A belső égésű motor ugyanis áramot fejleszt és egy nagyobb gáz nyomása esetén, minden erejét beleadja, hogy le tudjuk hagyni az előttünk tötymörgő nénikét.11260Ezek szerint a szándék megvan, de jelenleg, Magyarországon nem igazán vásároljuk ezeket a gépjárműveket, még annak ellenére sem, hogy  mekkora kedvezmények járnak annak, aki környezetbarát négykerekűt választ.

Világunk fejlettebb országai felismerték, hogy nagy szükség van az autók eme új generációjára. Ezért New York sárga taxi kavalkádja folyamatosan lecserélésre kerül. Londonban a hibrid kocsi vezetői mentesülnek a citybelépő megfizetése alól. És az autópályákon is előkelőbb helyeket foglalhatnak el. Magyarországon az új autóvásárlást követően regisztrációs adót kell fizetni. Ha valamelyikünk úgy dönt, hogy zöldbarát kocsit választ, akkor vastagabb pénztárcával jöhet ki a szalonból. Arról nem is beszélve, hogy az önkormányzatok már tárgyalnak arról, hogy korlátlan és ingyenes parkolóhely várjon minden sofőrt, aki nem szennyezi a levegőt.11261Ez így mind szép és jó, de az igazság az, hogy a teljesen hibrid működésű járművek gyártásához bizony ritka anyagokra van szükség és Földünk készletei végesek. Az egyik fő alapanyag a diszprózium, mely egy ritkaföldfém. Kínában ugyan hozzájuthatunk, de az nem elegendő ahhoz, hogy az egész világ igényeit kielégítse. Amerika mindent megtesz, hogy megoldja ezt a problémát, de idő kell ahhoz, hogy egy napon mindenki lecserélje a pöfögő kipufogós járgányát.

Ha eljön ez a nap, akkor tisztább és csendesebb városokat tudhatunk majd magunkénak. Az előny persze néha hátránnyá válhat, mivel a látás sérült gyalogosok hangok alapján tájékozódnak és a csendesen ciripelő motor nem segít nekik, hogy tudják, mikor léphetnek le az úttestre. Ezért az új generációs kocsik nyitott szemeket és nagyobb odafigyelést igényelnek majd vezetőiktől.

Forrás: