Ha nem volnának méhek, az emberiség 4 év alatt kipusztulna

Annyi mindent megünneplünk az évben, mégis alig esik szó április 30-áról, mely 1994 óta a Méhek Napja Magyarországon.

Tegnap emlékeztünk meg azokról a csodás élőlényekről, melyek nélkül a jelenlegi földi élet szinte elképzelhetetlen lenne. Ők végzik a növények 63 százalékának, azaz mintegy 250.000 növényfajnak a beporzását.

Lopes-Szabó Zsuzsa cikke: Csíkos ruhás barátaink, a méhek

Munkájuk nagyon fontos, hisz a földi ökoszisztéma a beporzók, azaz a méhek nélkül nem tudna működni. Ezért is elengedhetetlen, hogy megvédjük őket, hisz a méhek pusztulásával eltűnhet a Földről a növények kétharmada.

De mit tudunk tenni mi, hogy ez ne következzen be?! Az egyik legegyszerűbb megoldás, hogy ültessünk minél több virágot, akár a kertbe, az ablakba vagy bárhova, ahova lehetőségünk engedi. Vannak kimondottan méhbarát virágok is. Tavasszal ilyen a mézvirág, a cickafark vagy a búzavirág. Nyáron a nyári orgonától kezdve, a levendulán át, a borsmentáig. Ősszel pedig a kúpvirág vagy az őszi rózsa tud kiváló táplálékot biztosítani a méhek számára.

ÍFoto:pixabay.com

De a gyógy- és fűszernövények között is találhatunk olyan fajokat, melyeket mi is el tudunk ültetni, és a méhek is nagyon szeretik. Arról nem is beszélve, hogy számunkra is hasznos lehet a későbbi felhasználásuk.

Lássuk, melyek a méhek kedvenc gyógy- és fűszernövényei, és hogyan tudjuk azokat mi is hasznosítani:

Citromfű: A citromfű kitűnő idegerősítő, nyugtató, altató, görcsoldó. Vizeletkiválasztó, szélhajtó és izzasztó hatása is van. Nyugtatja a méhet, a szívideget, a gyomor- és emésztőrendszert.

Cickafark: A cickafark növényi ösztrogént tartalmaz, nőknek serdülő- és változókorban nélkülözhetetlen. Gyomor- és bélbántalmakra, húgygörcsökre, a légutak megbetegedéseire kiváló, a tüdő-, végbél-, méh-, hólyag- és orrvérzés régi, bevált gyógyítója.

(Orvosi) Zsálya: Az orvosi zsálya főzetét összehúzó, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása miatt gyomor-, bélhurut, ill. hasmenés esetén használjuk. Hatékony izzadásgátló, ezért hőhullámok és éjszakai izzadás ellen is ajánljuk. Légúti betegségekre és a húgyutak fertőtlenítésére is használhatjuk. Lázcsillapító hatású.

A méhek fenyegető pusztulása valószínűleg a túlzott vegyszerhasználatra vezethető vissza. 

Így óvhatjuk meg a méheket – Tanácsok vegyszermentes kiskerthez

Kakukkfű: A kakukkfüvet már régóta használják gyógynövényként és fűszernövényként is. Egészséges embereknek is ajánlott rendszeres fogyasztása. A mezei kakukkfű teája immunerősítő, köhögéscsillapító, kiváló fertőtlenítő hatású. Torok- és mandulagyulladásnál, megfázásnál, köptetőként napi 3 csészével ajánlott.

Forrás: http://gyorgytea.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.