12 tipp – Ezek a vitaminok kellenek az idősek egészségéhez! – 2.rész

Az Omega-3 zsírsavtól a rostig

A kalcium alap, hiszen az időseknél nagyobb a csontok törésének veszélye – de vajon milyen egyéb vitaminok szükségesek általános egészségük, jó közérzetük megőrzéséhez?

Ahogy öregszünk, több olyan vitaminra és ásványi anyagra lehet szükségünk, melyek változó szervezetünkben fenntartják az egészséget, a jó hangulatot, a fittséget. Vigyázni kell a csontokra, az idegekre, a szívre, az érrendszerre, az immunrendszerre, s persze fontos az energia és a kórokozók elleni védelem.

Lássuk, mely vitamimok szükségesek a mindennapokban ahhoz, hogy mindent megtegyünk magunkért.

Cikkünk első részében az első hattal ismerkedhettünk meg. Nézzük a többit is.

7.Omega-3 zsírsavak: nem véletlenül hívják ezeket a savakat nélkülözhetetlennek, ugyanis a test nem képes őket előállítani, pedig fontosak a szem, az agy és a spermiumsejtek számára is. Időseknek különösen ajánlott, mivel segíthet védelmet nyújtani az öregkori betegségek, így az Alzheimer-kór, arthritis, makuladegeneráció ellen – utóbbi vakságot is okozhat. Ha csak orvosunk nem rendelkezik másként, az Omega-3 zsírsavat zsíros halból, dióból, lenmagból és repceolajból is beszerezhetjük.

8.Cink: sokan nem jutnak elegendő cinkhez, s alulértékelik ezt a mikrotápanyagot. Pedig sok dologban segít – így például a szaglásban és az ízlelésben, de harcol a fertőzések és gyulladás ellen is. Az idősek szervezetében ezekre a tulajdonságokra kiemelten szükség van. Mi több, a cink védi a látást. Az osztriga ezen ásványi anyag egyik legjobb forrása, ám a marha, a rák és a dúsított reggeli zabpehely is segíthet beszerezni.

9.Szelén: ez az ásványi anyag védi sejtjeinket a károsodástól és fertőzésektől, s megőrzi a pajzsmirigy megfelelő működését. A szelén az izmokat is erősen tartja, s hozzájárul a korral összefüggő betegségek, így a demencia, a rák és a pajzsmirigy problémák megelőzéséhez – vagyis az idősek számára nagyon előnyös. Brazil dióból napi 1-2 szem elég lehet, hogy elegendő szelénhez jussunk. Nem szabad túlzásba vinni. Ha ugyanis ezt tesszük, a haj hullani kezdhet és a körmök töredezhetnek.

10.Kálium: szintem minden fontos dologban szerepe van a káliumnak, beleértve a szívet, a vesét, az izmokat és az idegeket. Véd a stroke, a magas vérnyomás és a csontritkulás ellen, valamennyi fontos az idősek számára. Sokan nem fogyasztanak eleget ebből az ásványi anyagból – jó ötlet szárított barackot, banánt, spenótot, tejet, joghurtot enni. Kiegészítők szedése előtt konzultáljunk orvosunkkal. Befolyásolhatják az olyan állapotokra szedett gyógyszerek működését, mint a magas vérnyomás, migrén és egyéb állapotok.

11.Folsav: a B9 vitamin természetes formája ez, melyet leveles zöldségekből, dióból, babból lehet leginkább bevinni a szervezetbe. A születési rendellenességek elkerülése végett a terhes nőknek igen fontos a folsav szedése. Segíti a sejtnövekedést és megvéd a stroke-al és bizonyos rákbetegségekkel szemben. Az élelmiszerekben megtalálható folsav biztonságos, ha azonban kiegészítőből szedünk vagy dúsított ételekből eszünk túl sokat belőle, növeljük a vastagbélrák és az idegkárosodás esélyét.

12.Rost: a rostról alighanem sokan tudják, hogy nagyon előnyös a szervezetre, ám idősek esetében ez hatványozottan igaz. A rost segít védeni a testet a stroke ellen, hozzájárul a rendszeres széklethez, csökkenti a koleszterinszintet és a vércukrot. Az 50 feletti nőknek legalább napi 21 grammra van szükségük belőle, a férfiaknak 30 grammra. Sok ember nem fogyaszt ennyit. Érdemes tudni, hogy ez a mennyiség 6-8 adag teljes kiőrlésű gabonát vagy 8-10 adag zöldséget jelent naponta.

Fontos megjegyezni, hogy minden vitamint és ásványi anyagot, rostot legokosabb élelmiszerből bevinni a szervezetbe. Amennyiben ez valamiért nem lehetséges, beszélnünk kell orvosunkkal kiegészítők alkalmazásáról.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Egy válasz

  1. Csigó Zsuzsa

    Én minden “okos” cikket elhiszek, de arra választ még nem találtam sehol, hogy mit értünk 6-8 adag TK gabona, vagy zöldség alatt. Konkrétan ? gramm, vagy dkg ?

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.