Tévé? Chips? – Mit ne (t)együnk a csontok egészségéért?

Nemcsak bizonyos ételek, hanem különféle időtöltési formák sem feltétlenül tesznek jót a csontok egészségének. Ha odafigyelünk arra, mit eszünk, valamint elkerülünk helyzeteket, hosszabb időre biztosítjuk jó közérzetünket.

A csontok egészsége bizony nem mindegy.

Talán fiatalon még nem érezzük szükségét annak, hogy hosszútávon gondoskodjunk róluk, de az biztos, hogy 40, sőt 50 éves kor felett már megbánhatjuk, ha nem törődtünk eléggé velük.

Mi az, amit érdemes elkerülnünk, ha a csontok egészsége fontos a számunkra? Bizonyos ételekkel és cselekedetekkel sem árt vigyáznunk!

1.Túl sok só: minél több sót fogyasztunk, annál több kalciumot veszít a szervezetünk, vagyis nem segítjük a csontok erősségének fenntartását. Az olyan élelmiszerek, mint a kenyér, sajt, chips, felvágottak sajnos általában túl sokat tartalmaznak. Természetesen nem kell teljesen kiiktatni a sót étrendünkből, de naponta kevesebb, mint 2300 milligrammot kell fogyasztanunk belőle.

2.Mértéktelen tévézés: egy-egy jó filmet, hírműsort érdemes megnézni, de órákat tölteni a tévé képernyője előtt kifejezetten káros, a csontok egészségére nézve is. Ha állandó kikapcsolódás számunkra, hogy tévézünk, nem mozgunk eleget. Az edzés erősebbé teszi a csontokat, jó hatással van a csontvázra. A talpak és a lábak viselik a test súlyát, amely arra kényszeríti a csontokat és az izmokat, hogy a gravitáció ellen dolgozzanak.

3.Hosszú kerékpártúrák: lehetséges, hogy a szívünk és a tüdőnk erősödik a hosszas bicajozás hatására, de a csontoknak ez kevésbé tesz jót. Ez ugyanis nem teherviselő tevékenység, a kerékpározás nem segíti elő a csontsűrűséget úgy, mint a gyaloglás, futás vagy a túrázás. Ha valaki sokat biciklizik, érdemes más típusú edzéssel is kiegészítenie a napi rutinját. Így a csontok egészségéért sem kell aggódnia.

Foto:123rf.com

4.Túl sok idő a fészerben: a különféle hobbitevékenységek élvezetesek lehetnek, de sajnos a végzésük közben bent vagyunk és nem jutunk elég D-vitaminhoz. Heti több alkalommal legalább 10-15 percet a napon kell töltenünk, hogy e vitaminnal töltekezzünk. Persze, túlzásba vinni sem szabad, mert a bőrrákot és az idő előtti ráncosodást kockáztatjuk. Mindenképp használjunk napvédőkrémet.

Fotó: 123rf.com

D-vitaminhoz juthatunk úgy is, hogy dúsított gabonapelyhet, gyümölcslét, tejet iszunk (beleértve a mandula-, szója-, rizstejet és egyéb növényi alapú típusokat, illetve az alacsony zsírtartalmú tejtermékeket). Kérdezzük meg orvosunkat, szükségünk lehet-e D-vitamin pótlásra.

Fotó: 123rf.com

5.Alkoholfogyasztás: sajnos, bár még egy kör ital felszabadulttá és lazává tehet, a gyakori alkoholfogyasztás a csontok egészségét nem segíti elő, sőt. A nőknek napi egy, a férfiaknak naponta két italnál több nem javasolt. Az alkohol megzavarhatja a szervezet kalcium-felszívását.

6.Bizonyos italok túlzásba vitele: a kóla-féleségek ártalmasak a csontokra nézve. Noha több tanulmányra lenne szükség a témában, nem egy vizsgálat hozta már összefüggésbe a csontveszteséget a koffeinnel és a foszforral, mely az efféle italokban megtalálható. Szakértők szerint a probléma ott kezdődik, hogy ilyen innivalókat választunk a tej vagy egyéb italok helyett, amelyekben van kalcium. A túl sok kávé vagy tea szintén rossz hatással lehet a csontokra.

Fotó: 123rf.com

7.Cigarettázás: aki gyakran szívja be a dohányfüstöt, annak a szervezete nem képes olyan egyszerűen egészséges csontszövetet létrehozni. S minél régebb óta dohányzik, annál nehezebb a dolog. A cigarettázóknak nagyobb az esélyük a törésekre és a gyógyulás is hosszabb ideig tart. Leszokás esetén ezek a kockázatok csökkennek, a csont egészsége javul, de beletelhet néhány évbe.

Foto:123rf.com

8.Gyógyszerek: egyes készítmények, különösen, ha hosszabb ideig alkalmaztuk őket, negatív hatást gyakorolhatnak a csontokra. Ilyenek például a remegés elleni gyógyszerek és a glükokortikoidok, például a prednizolon és a kortizon. Csontveszteséggel járhat tartós szedésük. A gyulladásgátlók, így a glükokortikoidok is problémásak lehetnek, melyeket azonban bizonyos állapotoknál, betegségeknél alkalmazni kell – például reumatoid artritisz, lupus, asztma, Crohn-betegség esetén.

csontok

Foto:pixabay.com

9.Túl alacsony testsúly: ha valaki túlsúlyos, az nagy baj, de a túl sovány testalkat sem előnyös. Amennyiben a testtömeg-index 18,5 vagy ennél alacsonyabb, nő a valószínűsége a csonttöréseknek. Érdemes súlyemelő gyakorlatokat végezni kis csontozat esetén, illetve konzultálni orvosunkkal arról, szükségünk lehet-e több kalciumra az étrendünkben.

10.Óvatosan bizonyos mozdulatokkal! Gyermekként még nem probléma egy lépcsőzés, ám ahogy idősebbek leszünk, csontjaink fokozott veszélybe kerülnek. Fontos minden olyan óvintézkedést megtennünk, amellyel óvjuk a csontok egészségét: gumírozott szőnyeg a kádba vagy zuhanyzóba, mely gátolja az elesést, lassabb járás, a kapkodás kerülése, a kapaszkodók, csúszásgátlók használata. Lehetőség szerint tartsunk olyan rendet otthon, hogy ne legyen esély a balesetekre. Megéri.

Próbálkozhatunk multivitaminokkal, étrendkiegészítőkkel, de ha tartósan és a lehető legtermészetesebben szeretnénk szervezetünket ellenállóbbá tenni, a legjobb módszer ezt mozgással megtenni.

Erősítse immunrendszerét mozgással

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php