A poszáták jelzik a tornádó közeledtét

Tennesseben, 24 órával egy tornádó pusztítása előtt aranyszárnyú poszáták menekülőre fogták a dolgot és elhagyták a fészekrakó helyüket. Vajon mi késztette erre őket?

Egy csoport aranyszárnyú poszáta Tennesseeben láthatóan előre tudta, hogy vihar jön – jóval azelőtt, hogy az aggasztó időjárás jelei megmutatkoztak volna – elhagyták a helyszínt. A madarak elmenekültek 1-2 nappal a 2014. áprilisi szupercella előtt, amelynek következtében számos tornádó keletkezett, és ami legalább 35 ember halálát okozta – a Cell Press Current Biology folyóiratban megjelentek szerint.

Honnan tudták ezek az apró madarak, hogy közeledik a vihar, amikor az még legalább 250-560 mérföldre volt tőlük? A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói úgy gondolják, hogy egy infrahang –, amely hang olyan alacsony frekvencián szól, mely az emberek számára nem érzékelhető – volt a korai figyelmeztető jel számukra.

A poszáták 1500 kilométert utaztak öt nap, hogy elkerüljék a történelmi tornádót.

Madarak

Henry Streby, a Berkeley Egyetem kutatója, azt mondta:

”A legfurcsább észrevétel az, hogy a madarak már jóval a vihar megérkezte előtt elhagyták az érintett területet. Amikor a meteorológusok figyelmeztették az embereket a tornádók közeledésére a madarak már láthatóan ’összepakoltak és kiürítették’ a térséget.”

A kutatók azt gyanítják, hogy a madarak annak az infrahangnak a következtében indultak útnak, amely a komoly időjárás-változást előzte meg, de az emberi fül számára érzékelhetetlen.

A meteorológusok és a fizikusok már évtizedek óta ismerik ezt a nagyon erős infrahangot, amely több ezer kilométerrel megelőzi a viharokat.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vándormadarak, amelyek évente elrepülnek melegebb éghajlatra, mikor beköszönt lakhelyükre a tél, akkor is útra kelnek, ha más körülmények indokolttá teszik azt számukra. Az éghajlatváltozás miatt feltehetően egyre több vihar keletkezik, amelyek ráadásul egyre erősebbek és gyakoribbak lesznek.

Egyrészről jó dolog, hogy a madarak képesek felkészülni ezekre a változásokra, s lakhelyet változtatni, amennyiben szükséges, viszont ez a vándorlás sok időt és energiát vesz el tőlük, ami a szaporodási szokásaikra nézve hátrányos következményekkel járhat.

A közeljövőben Streby csapata az aranyszárnyú poszáta és rokon fajainak egyedeit fogja figyelni, különös tekintettel arra a tényre, hogy hol töltik a telet, és hogyan juthatnak el oda, majd pedig vissza természetes élőhelyükhöz.

Nem szeretném azt mondani, hogy egy újabb súlyos tornádó érkezésében reménykedem, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen kiszámíthatatlan dolgok történnének ebben az időben – jelentette ki Henry Streby, a kaliforniai egyetem kutatója.

Forrás: earthsky.org

Forrás: